|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Üzlet | Nyolc százalékkal nőhet a Graphisoft Park nettó eredménye idén
ÜZLET
![]()
MTI: Nyolc százalékkal nőhet a Graphisoft Park nettó eredménye idén
2018-05-02 10:39 |
Az előrejelzés szerint a Graphisoft Park SE nettó eredménye mintegy 8 százalékkal nőhet idén a tavalyihoz képest, 4,1 millió euró körül várható. Jövőre pedig további 5 százalékkal emelkedve 4,3 millió eurót tehet ki - derül ki a 2017-es éves jelentésből, amelyet a társaság tett közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) várhatóan 2,2 millió euróval, mintegy 23 százalékkal nő 2018-ban a tavalyihoz képest, 2019-ben pedig újabb 1,2 millió euróval, 10 százalékkal emelkedhet, 12,9 millió euróra. A várakozás szerint a bérleti díjbevételek 1,7 millió euróval, 16 százalékkal emelkednek majd idén a tavalyihoz képest a megvalósított, illetve megvalósuló fejlesztések eredményeképpen. A bevétel várhatóan további 1,5 millió euróval, 12 százalékkal nő 2019-ben. A működési költség 2018-ban 300 ezer euróval csökken 2017-hez képest, 2019-ben pedig 100 ezer eurós növekedésre számít a Graphisoft Park. Az új fejlesztések finanszírozására, illetve a 2019-ben lejáró hitel kiváltására felvett új hitelek hatására a nettó kamatköltség 2018-ban 1,2 millió euró lesz, mintegy 33 százalékkal több a tavalyinál. Jövőre az időközbeni törlesztések miatt megközelítőleg 100 ezer euróval csökken, és várhatóan 1,1 millió euró körül alakul. Az előrejelzéseket a jelentés készítésének időpontjában érvényes bérleti szerződések alapján készítették. Új szerződések megkötésére nem tesznek becslést, valamint csak akkor számolnak azzal, hogy a bérlők a lejáró szerződéseket esetleg nem hosszabbítják meg, ha ezt a bérlő a jelentés készítésének időpontjáig jelezte - közölte a Graphisoft Park SE. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
menstruáció | fémipar | Iskolaszer | Okostelefon | pezsgő | Magyar Vöröskereszt | társ | táp | Auchan | telefontok | tudás | Virsli | macskák | kutyák | álláskeresés | Játék | Rhoda Scott | Varnus Xaver | étterem | Knorr-Bremse | fenntartható önkormányzat | CV | karácsony | lemezhajlítás
![]() |
PARTNEREINK
|