SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Energia | Újabb környezetbarát CNG-töltőt nyitott a Nemzeti Közművek


MTI: Újabb környezetbarát CNG-töltőt nyitott a Nemzeti Közművek
2018-04-26 16:58 |



A Nemzeti Közművekhez tartozó NKM Mobilitás Kft. megnyitotta harmadik közforgalmú, környezetbarát CNG, vagyis sűrített földgáz töltőberendezését, a Ferihegyi repülőtérre vezető út mellett.

A Nemzeti Közművek MTI-nek küldött közleménye szerint a társaságcsoport a környezetkímélő városi közlekedés meghonosításának támogatójaként egyre több nyilvános e-töltője mellett jelenleg már három közforgalmi és három üzemi CNG töltőállomással rendelkezik, ezzel biztosítja Budapesten több mint 70 BKV, illetve Kaposváron 40 CNG busz üzemanyag-ellátását is.

A csúcstechnológiát képviselő óránkénti 250 kilogramm teljesítményű töltőberendezéssel minden órában 14-16 CNG hajtóanyaggal üzemelő járművet tud kiszolgálni a Nemzeti Közművek új töltőállomása. Az új létesítmény Magyarországon az első önkiszolgáló CNG töltő, és éjjel-nappal nyitva tart.

Az új közforgalmú CNG-töltő helyének kiválasztásában figyelembe vették, hogy a budapesti taxis cégek flottáiban is egyre nagyobb részt képviselnek a CNG hajtású gépjárművek, ezért az új töltőállomás számukra is előnyös.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!