SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Idegenforgalom | Oroszországban 2025-ra tervezik egy űrturistákat szállító oro...


MTI: Oroszországban 2025-ra tervezik egy űrturistákat szállító orosz magánűrhajó felbocsátását
2018-03-12 06:35 |



Az orosz KoszmoKursz magánvállalat megtervezett egy többször felhasználható, szuborbitális repülésre alkalmas járművet, amely a tervek szerint először 2025-ben szállít majd turistákat.

"A rakéta és a szuborbitális hajó kísérleti példányának első próbarepülése 2023-ban, az első menetrendszerinti járat pedig a turistákkal 2025-ben lesz" - nyilatkozott Pavel Puskin,a cég vezérigazgatója.

Elképzelései szerint a szerkezeteket 2021-ben szerelik majd össze és 2022-ben megkezdődik a tesztelésük. A vezérigazgató kalkulációi szerint a projekt az indulástól az első űrturisták felbocsátásáig 150-200 millió dollárba kerül majd, és az utaztatás startjától számítva hét-kilenc év alatt válik majd rentábilissá.

A KoszmoKursz rakétája 80, a hajója pedig 7 tonnás lesz a Roszkoszmosz állami űrkutatási hivatalhoz még a tavasz folyamán beterjesztendő koncepció szerint. A hat turistából egy utaskísérőből álló legénység utazása 14 percig tart majd, ebből 5,5 percig a súlytalanság állapotában. A jármű 180-220 kilométeres magasságba emelkedik majd.

A jegyár előre láthatóan 250 ezer dollár lesz és a 2014-ben megalakult KoszmoKursz azt tervezi, hogy 2030-ra már hetente két alkalommal bocsát fel a világűrbe bepillantani óhajtó turistákat.

Oroszországban, ahol az űrkutatás hagyományos állami monopólium, a TASZSZ szerint több magánprojekt is elstartolt az utóbbi években. A KosumoKursz mellett például az S7 légitársaság tulajdonosai 2016-ban belevágtak a Sea Launch elnevezésű projektbe, amelynek keretében tengeri platformról szándékoznak hordozókat felbocsátani.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!