SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Rendezvény | 125 milliós kistermelői forgalom a Magyar Ízek Vásárán


: 125 milliós kistermelői forgalom a Magyar Ízek Vásárán
2018-03-09 12:09 | Human Telex



Mintegy 7500 látogató volt kíváncsi a Magyar Ízek Tavaszi Vásárára, ahol több mint ezer hamisítatlan hazai élelmiszer termékből tudtak válogatni az érdeklődők.

A Magyar Ízek Tavaszi Vásárának fő témája az Agrármarketing Centrum sertéskampányához kapcsolódóan a sonka- és hústermékek voltak, számos gazda jelent meg a friss füstölt árukkal, kolbászokkal, húsvéti csemegékkel. Emellett azonban a kézműves termelők a hazai finomságok legszélesebb skáláján mozogva kínálták portékájukat, összesen több mint ezer féle magyar terméket felvonultatva.

Szerencsére a közönséget még a tavasz eleji hideg időjárás sem tudta eltántorítani az eseménytől, a két nap alatt mintegy 7500 érdeklődő fordult meg a Várkert Bazárban a gasztronómiai és kulturális, illetve gyerekprogramokkal színesített mustrán.

"A helyszínen árusító kis- és őstermelők visszajelzése alapján mintegy 125 millió forint összegű vásárlás valósult meg a két nap alatt, amely teljes egészében visszaáramlott a magyar élelmiszergazdaságba. Nagyszerű érzés, hogy közreműködhetünk az eredeti forrásból származó, hazai kézműves finomságok népszerűsítésében, és a közönség pedig egyre inkább értékeli a törekvéseinket, a magyar termékeket" - hangsúlyozta Pap Krisztián, a Magyar Ízek alapítója.










TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!