SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Energia | A román Transgaz megvásárolta a moldovai Vestmoldtransgazt


MTI: A román Transgaz megvásárolta a moldovai Vestmoldtransgazt
2018-03-05 09:41 |



A román gázvezeték-hálózatot kezelő Transgaz megvásárolta a Moldovai Köztársaság azonos tevékenységet folytató vállalatát, a Vestmoldtransgazt - jelentette be Pavel Filip moldovai kormányfő.

A moldáv miniszterelnök hivatalában fogadta Viorica Dancila román kormányfőt. Közös sajtótájékoztatójukon Filip közölte: a moldovai hatóságok az Eurotransgazt - amelynek egyedüli részvényese a román Transgaz - hirdették ki a moldovai állami vállalat privatizációs eljárásának nyerteseként.

A moldovai vállalat magánosítását 180 millió moldáv lejért (9 millió euró) hirdették meg, és feltételként szabták meg a befektetőnek, hogy a következő két évben 93 millió eurót költsön beruházásokra, ami körülbelül azonos a romániai Iasi és a moldovai Ungheni gázvezetéknek a moldáv fővárosig, Chisinauig való kibővítési költségével.

Filip megállapította: Románia ezzel a lépéssel is bizonyította, hogy komolyak a szándékai Moldova energiabiztonságának megteremtését illetően.

Gazdasági elemzők szerint a Vestmoldtransgaz privatizációját azzal a céllal indították el a moldovai hatóságok, hogy felgyorsítsák a Iasi-Ungheni gázvezeték kibővítését Chisinauig.

A Iasi-Ungheni gázvezetéket 2014 nyarán avatták fel a román és a moldáv hatóságok, de még mindig nem működik teljes kapacitással.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!