SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Mezőgazdaság | Jelentős növekedést tervez a Hőgyészi Agrokémiai Kft.


MTI: Jelentős növekedést tervez a Hőgyészi Agrokémiai Kft.
2018-02-26 10:03 |



Jelentős árbevétel-növekedést tervez idén a főként agrokemikáliákat, vetőmagokat forgalmazó Hőgyészi Agrokémiai Kft., amely tavaly mintegy tíz százalékkal növelte árbevételét.

A Tolna megyei cég nettó árbevétele a 2016-os 21,5 milliárd forint után 2017-ben 23 milliárd 585 millió forint, az adózott eredménye pedig 310 millió forint volt, amely szintén meghaladja az előző évi 217 millió forintot - mondta Kőszegi László tulajdonos az MTI-nek.

A kft. bevétele 40-40 százalékban műtrágya- és növényvédőszer-forgalmazásból, 20 százaléka vetőmag- és terménykereskedelemből származik. Tavaly a növényvédőszer-értékesítés 4,5 százalékkal nőtt, miközben a műtrágya és a vetőmag forgalmazása szinten maradt. A növekedés elsősorban a terményértékesítés emelkedésének köszönhető - mondta a cégtulajdonos.

A társaság közel ezer gazdálkodóval kötött szerződést főleg kukorica, kalászos növények, napraforgó és repce termelésére.

A cég az integrátori tevékenységből a szerződések alapján 2018-ban növekvő, mintegy ötmilliárd forintos bevételre számít, idei árbevétele várhatóan 28-29 milliárd forint, tervezett adózott eredménye pedig 320 millió forint lesz - közölte Kőszegi László.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!