SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Oktatás | Gimnazista lányoknak szervez IT-képzést az EPAM


Epam Systems: Gimnazista lányoknak szervez IT-képzést az EPAM
2018-02-14 22:01 | Young & Partners



Nyolc alkalmas programot szervez "Te is légy STEM csillag! - Lányok az IT-ban" címen gimnazista lányok számára az EPAM Szeged és a Soroptimist Club Szeged civil szervezet.

Filmsztárok helyett STEM Csillagok születését és képzését támogatja az EPAM és a Soroptimist Klub Szeged. A STEM az angol science, technology, engineering, maths (tudomány, technológia, mérnöki tudomány és matematika) szavak kezdőbetűiből képzett mozaikszó. A "Te is légy STEM csillag!" program az Emberi Erőforrások Minisztériuma által is támogatott, a nemek egyenlő esélyű részvételét célzó, tehetséggondozó program. A lányok a tanév folyamán helyszíni látogatásokon vettek részt és ismerkedtek a kutatók munkájával a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetében, a Mérnöki Karon, a Biológiai Kutatóintézetben, barátkoztak a természettudományokhoz kapcsolódó tárgyakkal, és megismerkedtek fiatal mérnökökkel a Szeged TV-ben és az EPAM Szegednél is.

Az EPAM eKids program keretében az a cég célja, hogy profi szakembergárdája minél több lány tanulóval ismertethesse és szerettesse meg az informatika szépségeit. Tudatosítsa a számítástechnika, mint továbbtanulási irány nyújtotta lehetőségeket, csapatmunkára és logikai gondolkodásra nevelve őket.

A "Lányok az IT-ban" egy 8 alkalmas speciális kurzus, amelyen 36 szegedi gimnazista lány vesz részt hat különböző intézményből. A kéthetente megtartandó foglalkozásokon a lányok először megtanulják a programozás alapjait a Scratch programnyelven keresztül, majd 4 fős csapatokban egy saját projektmunkát állítanak össze. A program során az ENSZ Fenntartható Fejlődési céljai kerülnek fókuszba, ezen témák valamelyikére kell felfűzzék saját fejlesztésüket a csapatok. A legötletesebb és leginnovatívabb projektet összeállító csapat értékes díjjal gazdagodik a tanfolyam végén.

Február 11-ét 2015. decemberében kiáltotta ki az ENSZ a "Nők és lányok a tudományban" világnapjának. Az Európai Unió statisztikai hivatala szerint 2015-ben nem érte el a másfél milliót azoknak a száma, akik valamilyen, az infokommunikációhoz köthető tanulmányt folytatnak. Ezen belül a nők aránya mindössze 17 százalék volt. Ahhoz, hogy a lányok egyenlő esélyekkel képviselhessék magukat ezekben a szakmákban, fontos, hogy minél fiatalabb korban kapcsolatba kerüljenek a technológiával és megismerkedjenek az informatika alapjaival, mert később a berögződött társadalmi normák és a környezeti nyomás sokakat eltántorítanak ezekről a pályákról. Ennek a kezdeményezésnek pedig elkötelezett támogatója a Magyarországon több mint 10 éve jelenlévő EPAM és a 25 éves Soroptimist Club Szeged.

Az EPAM ezen elköteleződését igazolja az is, hogy 2017 végén a Szegedi Szakképzési Centrumtól megkapta a "Szeged Szakképzéséért" díjat a szakoktatásban véghez vitt fejlesztő és segítő munkájáért.

"Célunk az, hogy az EPAM eKids programjával, még lehetőleg a sztereotípiák kialakulása vagy elfogadása előtt megmutassuk a fiataloknak az IT sokszínűségét, és a benne rejlő óriási lehetőségeket" - mondta Győri Judit, az EPAM School Programs projekt menedzsere.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!




BMW | INA | Kaspersky | OTP | METU | Opten | Audi | Scania | Lidl | Tesco | Kaspersky Lab | Duna House | Suzuki | Telekom | UPC | Nébih | szallas.hu | Richter | SPAR | Erste Bank | Mol | NAV | Vodafone | E.ON