|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Statisztika | Bisnode: hetedével csökkent a nemfizetési eljárások száma tavaly
STATISZTIKA
![]()
MTI: Bisnode: hetedével csökkent a nemfizetési eljárások száma tavaly
2018-02-12 13:24 |
Tavaly 9,3 százalékkal csökkent a gazdasági társaságokat érintő megszűnési eljárások száma, így hetedével kevesebb nemfizetési eljárást kezdeményeztek. A Bisnode Magyarország Kft. legfrissebb, tavalyi évről szóló elemzéséből, amelyet juttattak el az MTI-nek. Az elemzés szerint a felszámolások mellett a kényszertörlések száma is jelentősen visszaesett: tavaly közel 1100-zal kevesebb felszámolási eljárás és 4100-zal kevesebb kényszertörlés indult, így az előbbiek száma minimálisan haladta csak meg a 6800-at, míg utóbbi megközelítette a 19 ezret. A felszámolások és kényszertörlések 2014-es tetőzése óta évről évre csökkent ezen két eljárástípus gyakorisága, így számuk 2017 végére összesen 56,9 százalékkal esett vissza. A csődeljárások száma is további 28 százalékkal csökkent, a 2016-os 50 eljárás helyett mindössze 36 cég kezdeményezett csődeljárást maga ellen. A közel harminc százalékos éves visszaesés 2017 utolsó negyedévének az eredménye, amikor mindössze 4 csődeljárás indult az egy évvel korábban regisztrált 17 helyett. A végelszámolások száma az utolsó negyedévben 44,9 százalékkal emelkedett 2016 azonos időszakához képest, így éves szinten 17,5 százalékkal több vállalkozás kezdeményezte így a megszűnését. Ezzel a végelszámolás maradt a második legnépszerűbb megszűnési mód évi 10 148 eljárással. Ez az eljárástípus 2015-ben volt a legkevésbé gyakori, majd 2016-ban 9,8 százalékos emelkedést követően 8640-re növekedett - írták. A tíz legkevésbé kockázatos iparág listáját a Bisnode mutatói alapján a humán egészségügyi, szociális ellátás vezette 2017-ben, második az oktatás, és 3. a számítógép, elektronikai, optikai termékek gyártása. A legkockázatosabb iparág az élelmiszeripar, és a gépjárműipar lettek, a vendéglátóipar tavaly elvesztette vezető helyét, és 3. lett. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
haszongépjármű | hűségpromóció | Elektromos autó | fogszabályzó | személyszállítás | evőeszköztartó | napszemüveg | játékpiac | konyhai munkalap | gyerekülés | JBL | CEMACON | vérplazma | tekercses kerítés | SPAR | szivattyú | téglagyár | szupinált cipő | betonozás | Szentendre | Knorr-Bremse | lakásvásárlás | lézeres szemműtét | REGIO JÁTÉK
![]() |
PARTNEREINK
|