SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Internet | 2018-as kiberbiztonsági trendek


ESET: 2018-as kiberbiztonsági trendek
2018-01-05 06:02 | LWp Kommunikáció



Az ESET kiadta a 2018 évre szóló kiberbiztonsági előrejelzését.

Miközben sok vállalat továbbra is hatalmas összegeket utal a zsarolóvírusok készítőinek, ahelyett, hogy a kiberbiztonsági védelmét fejlesztené, a jelentés tanulságai szerint ez a sajnálatos hozzáállás várhatóan 2018-ban is folytatódni fog. "Miközben úgy tűnik, hogy számos nagyvállalat egyre komolyabban veszi a kiberbiztonságot, és megkapják az eredményes munkához szükséges költségvetést és vezetői támogatást, addig a nekik beszállításokat végző és szolgáltatásokat nyújtó kisebb vállalkozások továbbra is küzdenek a biztonsággal, így vonzó célpontot jelentenek a bűnözők számára" - mondta Stephen Cobb, az ESET biztonsági kutatója, aki 2017-ben megjósolta a kritikus infrastruktúrák elleni támadásokat is.

Az ESET sikeres együttműködése a Microsofttal, az Europollal és az FBI-al a Gamarue botnethez kapcsolódó letartóztatásokhoz vezetett. A jelentés kiemelt figyelmet szentel a biztonsági cégek és a bűnüldöző szervek együttműködésének, ez továbbra is igen fontos és hasznos terület annak érdekében, hogy az internet használata mindenki számára biztonságosabb lehessen. és a nemzetközi bűnbandákra hatékonyan le lehessen csapni.

A világ minden országában hangsúlyos témaként jelent meg 2017-ben a választások esetleges manipulálhatósága. Vajon valóban manipulálhatók a leadott szavazatok, és a hactivisták meg tudják változtatni a választók véleményét, befolyásolva a szavazás végeredményét? Az országoknak 2018-ban meg kell tenniük az ezzel kapcsolatos megelőző intézkedéseket, hogy megvédjék saját demokratikus folyamataik digitális biztonságát.

A 2018 májusától alkalmazandó GDPR szabályozás a korábbi adatvédelmi irányelvet váltja fel, és a határidő közeledtével egyre növekednek az adatvédelemmel kapcsolatos aggodalmak. A jelentésben az ESET szakemberei az adatgyűjtés felhasználói tudatosságára összpontosítanak, kiemelve az IoT révén begyűjtött adatokban rejlő kockázatokat és hangsúlyozva a jelentős büntetéseket, amelyek a cégeket fenyegetik, ha nem képesek megfelelő védelmet kínálni az általuk kezelt személyes adatoknak.

A technológiai innovációk már 2017-ben is jelentős lehetőségekkel kecsegtettek a digitális világban, miközben az új fejlesztésű eszközök számos biztonsági hiányossággal küzdenek, emiatt pedig a felhasználókat célzó újszerű fenyegetések jelentek meg. Idén azt is láthattuk, hogy a kiberbűnözők egyre inkább a felhasználók személyes adatainak megszerzésére összpontosították támadásaikat. Emiatt a technikai védekezés mellett 2018-ban a felhasználóknak növelniük kell a kibertámadásokkal kapcsolatos tudatosságukat is és még több felelősséggel kell kezelniük digitális világukat.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!




BMW | Vodafone | Richter | Lidl | SPAR | Audi | wifi | Telekom | Generali | ALDI | Tesco | METU | OTP | INA | Nielsen | Euronics | Kaspersky Lab | Duna House | Szallas.hu | MOL | Scania | Nebih | Huawei | Opten