SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Élelmiszeripar | Borból is szépen fogy az ünnepek alatt


Varga Pincészet: Borból is szépen fogy az ünnepek alatt
Országos | 2017-12-19 12:30 | B&D ComMedia Kft.



A Varga Pincészet szerint a karácsony a hazai pincészetek számára is nagy jelentőséggel bír.

Ezekben a hetekben jóval több palack kerül a kosarakba, mint máskor, ezért előfordul, hogy a borászat badacsonyörsi telephelyén naponta 150 ezer üveget rakodnak a kamionokra. Ilyenkor érzékelhetően a drágább borok javára billen a mérleg, de nincs jelentős változás a fehér, a vörös és rozé fogyasztásának ünnepi arányaiban, körülbelül egyforma az érdeklődés irántuk egész évben. Varga Péter azt ajánlja, hogy hasonlóan a jó fröccshöz, a forraltbor készítésnél is figyeljünk a bor megválasztására.

"Ebben az időszakban előfordul, hogy több mint 150 ezer palack bort szállítunk el naponta a badacsonyörsi telephelyünkről, ez három-négyszerese a szokásos mennyiségnek. Nálunk ráadásul az ünnepi értékesítés 75-80 százaléka a szenteste előtti 8-10 napra koncentrálódik. Ilyenkor szoktak a legkelendőbbek lenni a felsőbb árkategóriás Aranymetszés családunk díjnyertes tagjai, vagy a késői szüretelésű Royal Hárslevelűnk. Tavaly csak decemberben 1,5 millió palack bort értékesítettünk idehaza, ami valamennyi hónap között magasan a legerősebbnek számít, most még ennél is nagyobb mennyiségben bízunk" - összegzi a tapasztalatokat Varga Máté, a Varga Pincészet kereskedelemért felelős tulajdonosa.

A Badacsonyi, Egri és Tokaj-hegyaljai Borvidékeken termelő Varga család az idei évben eddig 13,5 millió palack bort értékesített, 11 százalékkal többet, mint tavaly. A forgalom év végi felfutása miatt is rekord eladásra, kb. 15,2 millió üvegre számítanak 2017-ben.

"Az ünnepi fogások elmaradhatatlan kísérői a Varga Pincészet három bordeaux-i aranyérmes bora" - ajánlja Varga Péter

"És természetesen a rozék - folytatja Varga Péter, amelyek az idei Miklós-napi Országos Rozé Borversenyen három aranyérmet hoztak pincészetünknek. Minden fogáshoz jó választásnak tartom valamennyit, különösen, ha csak egy palack bort akarunk kibontani. A borkülönlegességek mellett a forralt bornál is fontos, hogy megfelelő minőséget válasszunk, ugyanis a kellemes ízhatást a bor fogja leginkább meghatározni. Ennek megfelelően a félédes vagy édes borokat részesítsük előnyben, ehhez a legjobb választás a Töpszli, ami késői szüretelésű. természetes édes vörösborunk, illatában és ízében a sherrys jelleg dominál, érdekesen párosulva a meggy és utóízében a csokoládé ízérzetével."







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!