|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Outdoor/indoor | Drónok uralták a terepet az Ericssonban
OUTDOOR/INDOOR
![]() ![]()
Ericsson: Drónok uralták a terepet az Ericssonban
2017-10-11 07:30 | Noguchi
Az Ericsson a nagy múltú - több mint tízéves - rendezvénysorozat legnagyobb vállalati partnereként vett részt a Kutatók Éjszakáján. Idén több mint 60 programmal várta a cég az érdeklődőket és szinte minden korosztály talált magának valami érdekességet. A fő látnivaló kétségkívül a dróntechnológiákra és az 5G-re épülő érdekességek voltak. A korábbi években megszokott, látványos, és magas szakmai színvonalú fizikai bemutatók nemcsak a legkisebbeket nyűgözték le. Az este egyik kuriózuma volt, hogy a vendégek beléphettek az Ericsson budapesti Kutató és Fejlesztő Központjának egyik szigorúan zárt laboratóriumába, a mikrohullámú laborba, ami idén először nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Az itt dolgozó szakemberek munkájának gyakorlati eredményeinek megismerése mellett a kutatók megmutatták a hobbi projektjeiket is, így nagy lelkesedéssel próbálták ki a látogatók a különböző szimulátorokat, robotokat, modellvasutakat, de készíthettek 3D képet a fotóikból. Az 5G olyan telekommunikációs lépcsőfok, amely ma még szinte elképzelhetetlen lehetőségeket rejt magában. Az Ericsson élen jár a fejlesztésében. A mostani eseményen az 5G élsportban alkalmazható megoldásait mutatta be a cég. A számtalan érdekes program között a főszerep mégis a drónoké volt. Az Ericsson Drone Challenge ugyanis olyan tematikus verseny volt, ahol drónprogramozó csapatok mérhették össze tudásukat. A Drone Pro versenyen a sikeresen pályázó, néhány fős csapatok az eseményt megelőző hétvégén egy egész napos drónprogramozó workshopon vettek részt, ahol szakemberek segítségével sajátíthatták el a kódolás csínját-bínját. Az itt szerzett ismeretek alapján programozott önvezető drónok a Kutatók Éjszakáján mutatkoztak be a nagyközönségnek. A megmérettetésen 16 induló csapat feladata az volt, hogy egy előre megépített pályán és módon kellett reptetniük egy drónt. A feladat csak első hallásra hangzik könnyűnek, mert bár a többségében gimnazista diákokból álló csapatok igazán lelkes és komoly felkészültségű versenyzőkből álltak nem mindenkinek sikerült olyan programot írni, ami hibátlanul végigvitte a drónt a pályán. A feladatot a legjobban teljesítő Vagányok csapat volt. A Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium 10. évfolyamos tanulóiból álló csapat vihette el a több mint 100.000 Ft értékű főnyeremény drónt. További attrakció volt a profi drónpilóták bemutatója, de a közönség is kipróbálhatta magát a repülő szerkezetek irányításában. A számos Ericssonos prezentáció mellett, a céggel együttműködő egyetemei laborok és egyéb szervezetek is tartottak bemutatókat a K+F központban. Az 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny győztesei saját találmányaikat, felfedezéseiket ismertették. Az egyetemi együttműködésekben olyan érdekességek szerepeltek, mint egy robotikai bemutató, a SMOG-1 hallgatói műhold, vagy a droidfoci. Idén is játékos versengéssel várta az érdeklődőket a Játsszunk IoT-t - Egymásba Gabalyodva, az Ericsson, a BME VIK, az ELTE IK és az EIT Digital Budapest közös versenysorozata az intelligens tárgyak világában. "Nagyon büszkék vagyunk, hogy ismét több ezer látogatót fogadhattunk K+F központunkban - mondta el Jakab Roland az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója. - A közönség száma évről-évre növekszik és azt gondolom, hogy ez nagyban köszönhető annak, hogy minden évben tudunk valami újat, izgalmasat mutatni a Kutatók Éjszakáján. Az Ericsson Drone Challenge versenyünkkel pedig ismét megmutathattuk, hogy a mérnöki pálya bárki előtt nyitva állhat, semmi más nem kell ehhez, csak kreatív gondolkodás és kíváncsiság." ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
agrárium | Centrál Színház | Black Friday | MAKETUSZ | Arcanum Hotel | AM | Rejoy.hu | Agroinform | ajándék | NMHH | Mátrix Közhasznú Alapítvány | Kaposvár | Casio | kutatás | hal | tejtermelő laboratórium | UEFA | Kerékpárosbarát Szolgáltató | Google Ads | Olcsóbbat.hu | vetőmagtermesztés | Yettel | bohócdoktorok | karácsony
![]() |
PARTNEREINK
|