|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Hirdető/márka | Az árbevétel növekedésére számít az idén a Hell Energy
HIRDETŐ/MÁRKA
![]()
MTI: Az árbevétel növekedésére számít az idén a Hell Energy
2017-09-19 11:14 |
Az idén is jelentős, az árbevétel mintegy 30-40 százalékos növekedésére számít a Hell Energy Magyarország Kft. - mondta az MTI-nek Jenei Tamás, a cég kereskedelmi igazgatója Szikszón a XII. Coop Rally-n. A kereskedelmi igazgató elmondta: a cég múlt évi árbevétele mintegy 28 milliárd forintot tett ki, szemben az előző évi 19,9 milliárd forinttal. Az árbevétel idei várható jelentős növekedését az export felfutásával magyarázta. A cég eladásainak már több mint 50 százaléka az ország határain kívül történik. A Hell Energy Magyarország mintegy 40 országba exportál, és sok helyen már piacvezető szerepet tölt be az energiaitalok piacán. A folyamatos növekedést a folyamatos fejlesztés teszi lehetővé - mondta az igazgató. Csereklye Barnabás, a Quality Pack Zrt. vezetője - mint a Hell csoport tagja - az MTI-nek elmondta: az idén nyáron kezdte meg működését az a csomagolóanyag-gyár, amely Magyarországon egyedüliként alumínium dobozokat készít. A gyár létesítése mintegy 23 milliárd forintba került, a hozzá kapcsolódó töltőüzemi, valamint raktárfejlesztéssel együtt 30 milliárd forintba. A gyár már négy hónapja működik, és évi 1,2 milliárd doboz előállítására lesz képes, mikor eléri a teljes kapacitását. Ekkor havi 100 millió dobozt fog készíteni főként a Hell Energy számára, de a zrt. vezetője nem zárta ki, hogy a későbbiekben más cégek számára is eladják termékeiket. A gyár létesítésére azért volt szükség, mert a Hell Energy két beszállítója már nem tudta kiszolgálni a Hell dinamikus növekedését. Az üzem három műszakban, a nap 24 órájában termel, mondta a cégvezető. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
álláshirdetés | munkavállalói igény | Oroszország | fizetés | egyensúly | KRQ | Magyar kulturális delegáció | SPAR | Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér | Petőfi | Egyiptom | UPS Healthcare | Vetőmag Szövetség | előadó-művészeti szervezetek | IRMÁK | Gyereknap | Greenpeace | Széchenyi István Egyetem | OPUS TIGÁZ | NI | Budapest Airport | KIM | munkakereső | TikTok
![]() |
PARTNEREINK
|