|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Felelősség | Együtt kampányol a trnd és az Élelmiszerbank
FELELŐSSÉG
![]()
trnd: Együtt kampányol a trnd és az Élelmiszerbank
2017-08-11 09:33 |
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület a trnd-vel közösen indított kampánya során az élelmiszer-pazarlás témakörére hívja fel a fogyasztók figyelmét. A karitatív projekt célja a fogyasztók edukálása az élelmiszer-pazarlás veszélyeiről, annak megelőzéséről, valamint az Élelmiszerbank működéséről. A három hetes projektben összesen több mint 2300 érdeklődő trnd-partner vesz részt. A kampány során a résztvevők a meghökkentő adatok és információk mellett olyan hasznos tippekhez jutnak hozzá, amelyekkel saját háztartásukban is csökkenthetik a feleslegek kialakulását, ezáltal megelőzhetik az élelmiszerek kidobását. Megismerik az Élelmiszerbank tevékenységét, az egyesület működését, valamint az adományozás lehetőségét és annak folyamatát. Ezen alapos információk birtokában beszélgetéseket kezdeményeznek az ismeretségi körükben a pazarlás témaköréről, így a kampányban részt vevő trnd-partnereken kívül sokan mások is értesülnek erről a problémáról, és megtudják, hogy egyéni szinten is tehetünk azért, hogy az élelmiszer-feleslegek mennyisége csökkenjen. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]() ![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
szivattyú | lézeres szemműtét | REGIO JÁTÉK | haszongépjármű | vérplazma | betonozás | lakásvásárlás | SPAR | CEMACON | téglagyár | napszemüveg | JBL | személyszállítás | evőeszköztartó | fogszabályzó | mobilgarázs | gyerekülés | játékpiac | konyhai munkalap | hűségpromóció | Elektromos autó | Szentendre | BioTechUSA | szupinált cipő
![]() |
PARTNEREINK
|