|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Légi ipar | Növelte profit-előrejelzését a Lufthansa-csoport
LÉGI IPAR
![]()
MTI: Növelte profit-előrejelzését a Lufthansa-csoport
2017-07-21 16:38 |
Növelte éves profit-előrejelzését a német Lufthansa-csoport, miután az előzetes jelentések szerint az első fél éves adózás előtti eredménye megduplázódott a tavalyihoz képest. A légitársaság honlapján publikált tájékoztató szerint az első fél éves adózás előtti pénzügyi eredmény 1 milliárd 42 millió eurót tett ki, míg egy évvel korábban 529 millió eurót könyveltek el, ezért a társaság igazgatósága úgy döntött, hogy megemeli az év végi kilátásokat. Korábban a tavalyi 2,2 milliárd eurós szint alatt, most már afölött várják az eredményt. Az előzetes adatok azt mutatják, hogy a Lufthansa 13 százalékkal több, 17 milliárd euró árbevételre tett szert 2017 első fél évében, a személyszállítási üzletágban érdekelt légitársaságai összesen 680 millió euró adózás előtti eredményt értek el, szemben az egy évvel korábbi 352 millió euróval, az egy utaskilométerre vetített költségszint pedig 1,2 százalékkal csökkent. A jobb eredményeket a Lufthansa az erősebb keresletnek tulajdonítja, az első fél évben rekordszintű, 60 milliós utasforgalmat bonyolított le. A részletes adatokat a német légitársasági csoport augusztus 2-án hozza nyilvánosságra. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
utánpótlás | E.ON | SPAR | mezőgazdaság | internet | felmondás | Bátor Tábor | alakformálás | akkumulátor | játékpiac | Környezetbarát tálak | ALDI | Lidl | Óbudai Világzenei Hét | vendéglátóipar | adómentesség | REGIO JÁTÉK | folyadékbevitel | munkaviszony | Samsung | Liszt Ferenc Kamarazenekar | légzés | Üzleti titkok | egészséges életmód
![]() |
PARTNEREINK
|