SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Pályázati projekt | Fémforgácsolási kapacitásának bővítésére kapott támogatást...


MTI: Fémforgácsolási kapacitásának bővítésére kapott támogatást a Component Kft.
2017-07-20 10:36 |



A Component Kereskedelmi Kft. 415 millió forintos beruházással bővíti termelési kapacitásait.

A telephely bővítéséhez és az eszközbeszerzéshez 207,56 millió forintos támogatást nyert el a Széchenyi 2020 program forrásából - közölte Révai Csaba, a Forrás Unió Tanácsadó Kft. projektmenedzsere az MTI-vel.

Az 50 százalékos vissza nem térítendő támogatást az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a magyar központi költségvetés finanszírozza.

A budapesti központú, három telephellyel rendelkező vállalat martonvásári gyártócsarnokának bővítését, valamint a termeléshez szükséges eszközök beszerzését és azok technológiai fejlesztését tervezi. Az új gépek hatékony programozásához, a termékmodellek megmunkálásához fejlettebb szoftverekre is szükség van, a pályázat a szoftverek beszerzését is segíti. A huzalszikra- és a köszörűgépekkel új technológiákat vezetnek be, ez által szélesebb körű megbízásokat tudnak teljesíteni, akár külföldi megrendelőktől is - jelezte a cég közleményében.

Az 1989 óta működő, 100 százalékban magyar tulajdonú vállalkozás a gyógyszer-, olaj-, gáz- és vegyiparban használatos irányítástechnikai terepi és laboratóriumi műszerek, valamint kiegészítőik forgalmazásával, összeszerelésével és a fejlesztések eredményeként immáron CNC forgácsolási tevékenységgel foglalkozik. A cég legfőbb üzleti partnerei közé tartozik a Mol Nyrt., a Borsodchem olaj- és vegyipari vállalat, illetve a Richter és a Teva gyógyszergyár.

A társaság nettó árbevétele 1,9 milliárd forint, míg az adózott eredménye 227 millió forint volt tavaly. A vállalkozás kevesebb mint 20 embert foglalkoztat.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!