SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Idegenforgalom | A harmincmilliomodik vendégét várja az idén húsz éve város Za...


MTI: A harmincmilliomodik vendégét várja az idén húsz éve város Zalakaros
2017-01-30 07:01 | MTI



Idén várja a 30 milliomodik fürdővendégét a 20 évvel ezelőtt várossá nyilvánított Zalakaros, ahol a múlt évben több mint félmillióan váltottak jegyet a gyógyfürdőbe- közölte az MTI-vel a település polgármestere.

Novák Ferenc (Fidesz-KDNP) elmondta: tavaly 556 ezernél is több vendéget fogadott a gyógyfürdő és strand, ez a szám pedig 12 ezerrel haladja meg a 2015-ös statisztikai adatot. A 2011 óta folyamatosan növekvő látogatottságnak köszönhetően idén eléri a vendégek száma a 30 milliót az 1965 óta üzemelő fürdőkomplexumban.

A növekvő látogatószámnak köszönhetően a város idegenforgalmi adóból befolyó bevétele 8 százalékkal 179,2 millió forintra növekedett 2016-ban, az előző évi 165,6 millió forintról.

A polgármester elmondta: a település idén ünnepli a várossá nyilvánítás 20. évfordulóját. A népességét tekintve Magyarország ötödik legkisebb városának nem egészen 2500 állandó lakója van jelenleg, s míg számos település népessége az elvándorlás miatt csökken, addig Zalakaroson 20 év alatt 85 százalékkal nőtt a lakosság száma.

A kisvárosban jelenleg csaknem 3800 kereskedelmi és 2800 magán szálláshelyen fogadnak vendégeket, akik átlagosan 3,1 napot töltenek a fürdőhelyen. Bár egyelőre csak a 2015-ös szálláshelyadatok állnak rendelkezésre, az egy lakosra évente számított 65 vendég Magyarországon az egyik legkiemelkedőbb ilyen adat. 2015-ben 160 ezer vendég összesen több mint 528 ezer vendégéjszakát töltött - túlnyomó többségében kereskedelmi szálláshelyeken - a városban.

A szálláshelyekre jellemző, hogy három nagyobb kapacitású hotel adja az éves vendégforgalom több mint 60 százalékát. A szállodák előnye idén tovább erősödhet azzal, hogy a gyógyfürdő közvetlen szomszédságában nyáron 236 szobás, négycsillagos szálloda nyílik, ami további csaknem 500 férőhelyet kínál majd a Zalakarosra érkezőknek - fűzte hozzá Novák Ferenc.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!