SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kultúra | Rétvári: folyamatosan emelkedik a színházlátogatók száma Magyarorszá...


MTI: Rétvári: folyamatosan emelkedik a színházlátogatók száma Magyarországon
2016-11-01 11:07 | MTI



Folyamatosan emelkedik a színházlátogatók száma Magyarországon, és egyre több jut színházjegyre is, tavaly 4,5 milliárd forinttal többet fordítottak e célra az emberek.

Míg 2008-ban 4,5 millió színházlátogató volt országosan, addig a 2016-os évadban már 6,7 millió, ami másfélszeres növekedést jelent - fejtette ki Rétvári Bence, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, abból az alkalomból, hogy kedden van az első magyar hivatalos színielőadás évfordulója. A Várhegyen álló egykori karmelita kolostorban Kelemen László Magyar Játszó Társasága 1790. október 25-én adta elő Simai Kristóf piarista szerzetes Igazházi című darabját.

Mint Rétvári Bence kiemelte, a színházi műhelyek és az előadások száma az utóbbi évtizedben megduplázódott: tavaly 330 társulat játszott 26 473 alkalommal.

Az egy lakosra jutó színházlátogatások száma alapján a rangsort Eger vezeti, ahol a város minden polgára tavaly átlagosan 3,7-szer ment színházba. A legaktívabb települések élmezőnyében van még Budapest és Székesfehérvár, ahol minden lakóra 2,5, illetve 2,2 színházlátogatás jut.

A Miskolci Nemzeti Színháznak 193 éves fennállása óta nem volt annyi nézője, mint tavaly (135 ezer). A parlamenti államtitkár ismertetése szerint az előző szezonhoz képest mintegy 5 ezerrel többen váltottak jegyet a Veszprémi Petőfi Színházba is (84 ezer néző).

Mint megjegyezte, a kecskeméti Katona József Színház az előző évadban 120 éves házi rekordot döntött meg azzal, hogy mintegy négyszáz előadást mutatott be. Ezekre, illetve a városban tartott egyéb szabadtéri és vendégelőadásokra mintegy 120 ezren váltottak jegyet.

Bár tavaly is a nagy nézőszámmal kecsegtető zenés produkciók szállították a legtöbb nézőt, prózai produkciókkal is szép közönségsikereket lehetett aratni - hangoztatta Rétvári Bence.

Kitért arra is, hogy országosan a közönség több mint negyede (28 százaléka) bérletesként jár színházba. Közlése szerint bérlet- és jegyvásárlásra a magyarok tavaly 4,5 milliárd forinttal többet költöttek, mint egy évvel korábban.

Hozzátette: míg 1990-ben országosan 43 színház volt, addig 2010-ben 143, 2015-ben pedig 170 színházzal büszkélkedhetett az ország.

Míg 1990-ben 12 ezer, 2010-ben pedig 19 ezer színielőadást tekinthettek meg a nézők, 2015-ben már 26 ezer előadásra válthattak jegyet az érdeklődők.

Rétvári Bence értékelése szerint a nézőszám emelkedésére jó hatással voltak olyan kormányzati intézkedések, mint például a vállalkozások által igénybe vett és az előadó-művészeti szervezetek részére eljuttatott társaságiadó-kedvezmények, amelyek 2015-ben meghaladták a 22 milliárd forintot.

Az elért eredményekhez hozzájárultak az NKA erre szánt keretei, a költségvetésben megemelt kulturális támogatások és beruházások, valamint a nemzeti kultúraösztönző intézkedések is - közölte a parlamenti államtitkár.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!