SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kultúra | Szarka Tamás kellemes örömzenélésre készül Al Di Meolával


MTI: Szarka Tamás kellemes örömzenélésre készül Al Di Meolával
2016-10-14 18:48 | MTI



Kellemes örömzene lesz, egy olyan koncert, amelyen több mint hatvanan lesznek a színpadon.

Ezt mondta Szarka Tamás, aki október 22-én Al Di Meolával, a világhírű amerikai gitárművésszel lép fel a Budapest Kongresszusi Központban.

"Al Di Meola szinte végig a színpadon lesz, nyolc vagy kilenc számomban fog gitározni, és triójával külön is előad dzsesszdarabokat" - válaszolta Szarka Tamás az MTI kérdésére a koncertet beharangozó keddi budapesti sajtótájékoztatón.

A Ghymes együttesből ismert Kossuth-díjas dalszerző, hegedűs, énekes Az ég szerelmére című új szólólemezéről, zenés színházi darabjaiból, köztük elsősorban a Nemzeti Színházban második évada futó Éden Földönből és ismert számaiból is játszani fog. A koncerten Szarka Tamás zenekara és Al Di Meola formációja mellett közreműködik Tokody Ilona operaénekes és a Budapesti Ifjúsági Kórus is.

Az október 22-i koncertből ízelítőt adva Szarka Tamás és hat zenésze öt dalt mutatott be a sajtónak az Akvárium Klubban. Mint később elmondta, továbbra is hisz a CD-kiadásban, ezért készítette el friss lemezét. Hozzátette: szerinte érdemes egy 75 percnyi anyagot ebben a formában átnyújtania a közönségnek.

koncertet szervező Danubius Music produkciós iroda egyik vezetője, Guba Gábor felidézte, hogy a tavaly decemberi nagy sikerű karácsonyi Ghymes-nagykoncert után vetette fel Szarka Tamás, hogy idén elindítana egy szólókarriert lemezzel, koncertekkel, de nem a Ghymes együttes rovására.

"Al Di Meola tíz éve dolgozik a cégünkkel, zenekarának magyar dobosa van Kaszás Péter személyében, ő október 22-én Szarka Tamás és Al Di Meola együttesével is a színpadon lesz. A fúziós zene amerikai világsztárja a Facebookon jelezte, hogy mennyire tetszik neki a Ghymes zenéje, ez vezetett végül a Budapest Kongresszusi Központ koncertjéhez" - idézte fel Guba Gábor.

Az amerikai zenész videoüzenetben beszélt arról, mennyire örül annak, hogy Szarka Tamással együtt zenélhet. A 62 éves Al Di Meola a hetvenes évek közepe óta tartozik a világ élvonalába. Játszott a Return to Forever nevű legendás csapatban, első szólólemeze, a Land of the Midnight Sun 1976-ban jelent meg. A hetvenes évek végén zenélt először együtt Paco de Luciával, a flamenco spanyol mesterével és John McLaughlinnal, a Mahavishnu Orchestra gitárvirtuózával. Triójukkal a kilencvenes években is többször színpadra léptek, hatalmas sikerrel.

Al Di Meola számos alkalommal koncertezett Magyarországon, fellépett például a veszprémi ünnepi játékokon, a székesfehérvári Fezen fesztiválon, a paksi Gastroblues-on, de Leslie Mandoki supergroupjában a Müpában is.

Szarka Tamás 2006-ban a Zeneakadémián mutatta be első önálló szerzői estjét, sok színházi felkérésre írt zenét, de ezek élőben, az ő előadásában eddig nem hangzottak el színpadon. A világzenei elemeket némi rockos ízzel vegyítő, felvidéki Ghymes együttest testvérével, Szarka Gyulával 1983-ban alakította, a zenekar a kilencvenes évek második felétől óriási népszerűségnek örvend Magyarországon és a Kárpát-medencében. A Kossuth-díjjal elismert Szarka-fivérek által vezetett Ghymes eddig 18 albumot jelentetett meg.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!