|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kultúra | Fotókiállítás a száz évvel ezelőtti Törökországról Budapesten
KULTÚRA
![]()
MTI: Fotókiállítás a száz évvel ezelőtti Törökországról Budapesten
2016-10-12 18:30 | MTI
Bozóky Dezső sorhajóorvos 1905-ös törökországi útján készített fotóiból látható kiállítás a Kolta Galéria és a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum rendezésében a budapesti Háló Közösségi és Kulturális Központban. Bozóky Dezső az osztrák-magyar hadiflotta orvosaként jutott el keleti tájakra, 1905-ben az Oszmán Birodalomba. Útjáról mintegy 300 darab, kézzel színezett üveg-diapozitív maradt a Hopp Ferenc Múzeum gyűjteményében, ezek közül 56 látható a Semmelweis utcai galériában - mondta el a tárlat csütörtöki sajtóbemutatóján a múzeum igazgatója. Fajcsák Györgyi hozzátette: mind Bozóky Dezsőről, mind a felvételek készítésének körülményeiről keveset tudni. A számos kérdés egyike, hogy miért sztereó fényképezőgéppel készítette fotóit, ha a technikában rejlő lehetőségeket nem használta ki: miért fényképezett olyan távolságra, amelynél a térhatás már nem érvényesül - vetette fel. Katkó Tamás kurátor arra hívta fel a figyelmet, hogy Bozóky Dezső fotói segítségével Isztambul, Szmirna és Bursa rég elfeledett épületei, lakói, mindennapi élete elevenedik meg. A szakember szerint a fotográfiával is foglalkozó hajóorvos a hadiflotta megbízásából fényképezhetett, ezért eredeti negatívjai az osztrák levéltárakban lehetnek. Bozóky Dezsőről tudni lehet, hogy útjait követően élménybeszámolókat tartott az általa bejárt ázsiai vidékekről, ezt a színezett válogatást talán éppen előadásaihoz készítette - számolt be Katkó Tamás, hozzátéve: az anyag mintegy száz év után a november 4-ig látogatható kiállításon kerül először a közönség elé. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
álláskeresés | Virsli | táp | CV | karácsony | Okostelefon | pezsgő | lemezhajlítás | Knorr-Bremse | Játék | társ | Magyar Vöröskereszt | Auchan | menstruáció | fenntartható önkormányzat | Varnus Xaver | tudás | Iskolaszer | étterem | kutyák | macskák | telefontok | Rhoda Scott | fémipar
![]() |
PARTNEREINK
|