SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Internet | Folytatódott a Safer Internet Program


Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat : Folytatódott a Safer Internet Program
2016-10-11 20:50 | Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat



Az Európai Unió Safer Internet Programjának (SÍP) hazai konzorciuma összesítette a 2016. I. félévi tevékenységét.

Hasonlóan a korábbi évekhez, a Program keretében idén is kötetlen, játékos, interaktív formában hívták fel a szülők, pedagógusok, gyermekek figyelmét az internethasználatból fakadó esetleges veszélyekre és azok kivédésének lehetőségeire.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Program itthoni koordinátora és tudatosságnövelő központja, oktatóinak feladata és célja az internet biztonságos használatának tudatosítása. 2016 I. félévében 199 alkalommal 884 tanórát tartottak, összesen 16 488 felhasználónak. A nagy létszámú gyerekcsoportok - teljes gyereklétszám 13 922 fő - mellett 1317 szülőt és 1249 tanárt is sikerült elérniük, akiknek szintén tudtak hasznos és új információval szolgálni a szakemberek.

2016 I. félévében a SIP oktatói 63 budapesti és 62 vidéki helyszínre jutottak el. A gyerekek, szülők és pedagógusok minden településen nagy lelkesedéssel fogadták az oktatókat. Az előadások számos esetben kötetlen beszélgetésekké alakultak át, ahol a résztvevők saját tapasztalataikat osztották meg egymással.

A Safer Internet Program ezen kívül 2016 I. felében több nagy rendezvényen is részt vett, ahol az oktatók több ezer gyermekkel találkozhattak. A májusi Városligeti Gyermeknapon két nap alatt közel 10 000 gyermek látogatta meg a Biztonságos Internet Sátor programját. Az oktatók egészségnapon, az Akáció Bűnmegelőzési Roadshow-n, a Szent László Napokon is tartottak foglalkozásokat, így 2016 I. félévében összesen közel 26 500 fő vett részt a SIP rendezvényein.

A konzorcium második tagja, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 1993 óta működteti ingyenesen hívható telefonvonalát, ahol gyerekek, valamint fiatalok és gyerekek ügyében telefonáló felnőttek hívásait is várják. A telefonos elérhetőség kiegészült egy chat-szobával és egy online levelezőfelülettel is.

A Kék Vonal 2016 első felében összesen 14 275 alkalommal segítetett meghallgatással, beszélgetéssel. Ez jóval több, mint az előző év hasonló időszakában (11 768 beszélgetés). A szolgáltatást változatlanul főleg kamaszok veszik igénybe, jellemzően 13 év körüliek, de az év első felében 1 395 felnőtt - elsősorban szülők, nagyszülők - hívása is befutott. Olyan szakemberek is hívják a vonalat, akik hivatásuk gyakorlása közben kerülnek kapcsolatba gyerekekkel.

A konzultációk során 450 esetben volt főszereplő az internethasználat, az internetbiztonság. Ennél több olyan eset volt, ahol a párkapcsolati, baráti konfliktus vagy az iskolai közösség problémái részben az interneten zajlanak. Az első félévben 88 esetben kértek segítséget a Kék Vonaltól kortárs bullying miatt, és a 237 iskolai közösségben zajló konfliktus többségében is szerepet kapott egy-egy Viber-csoport, FB-oldal vagy más internetes platform.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!




OTP | Kaspersky | MOL | Lidl | Opten | INA | SPAR | Erste Bank | Huawei | Tesco | Heineken | Duna House | Scania | Audi | bmw | Telekom | UPC | Vodafone | Szallas.hu | eMAG | Kaspersky Lab | NAV | Nébih | E.ON