|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Felelősség | Utcazenét támogat az OTP Bank
FELELŐSSÉG
![]()
OTP: Utcazenét támogat az OTP Bank
2016-07-20 11:12 | Pressinform PR
Ismét július 20-án indul a Veszprém várostól már elválaszthatatlan OTP Bank Utcazene Fesztivál hazai és külföldi zenészek tucatjaival a különböző színpadokon. A négy napon át több mint tíz helyszínen majd' kétszáz koncert szórakoztatja a nagyérdeműt, de az önfeledt koncertélmények húsz kiválasztott zenész és előadó számára komoly megmérettetéssé is válnak, hisz a négy nap alatt dől el, ki vagy kik nyerik az egy millió forint összértékű fődíjat, amit a szakma és a közönség külön-külön ítél oda a versengő fellépőknek. A közönségnek tehát idén ismét fontos szerepe van, hisz az OTP Bank által felajánlott díj felét, 500 000 forintot az ő tetszésnyilvánításuk alapján ítélik oda a legnépszerűbb előadónak. Az OTP Bank Facebook oldalán kiírt közönségszavazásban a legtöbb szavazatot elnyerő produkció részesül a közönségdíjban. Érdemes voksolni, mert naponta, az első 200 érvényes szavazatot leadó az Óváros téren felállított Óriáskerékre szóló belépőt nyer. A fesztivál közönsége mellett szakmai zsűri is értékeli az előadókat, és szintén 500.000 forint összegű díjjal jutalmazza az általa kiválasztott utcazenészt vagy csapatot. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
lemezhajlítás | Virsli | CV | Auchan | étterem | Okostelefon | pezsgő | Magyar Vöröskereszt | táp | karácsony | kutyák | fémipar | társ | macskák | Játék | K&H | álláskeresés | fenntartható önkormányzat | telefontok | Iskolaszer | Rhoda Scott | Varnus Xaver | tudás | menstruáció
![]() |
PARTNEREINK
|