|
|
|
|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Egyéb | A világ első orosz gyermekszótárát mutatták be Szegeden
EGYÉB
MTI: A világ első orosz gyermekszótárát mutatták be Szegeden
2016-06-06 13:24 | MTI
A világ első orosz gyermekszótárát mutatták be Szegeden, a kiadvány a Grimm Kiadó gondozásában jelent meg Irina Oszipova szerkesztésében. Borbás László, a kiadó vezetője elmondta, az elmúlt tíz évben fejlesztette ki azt a szótárprogramot, amely egyik eleme a 7-12 éves korosztály számára készült gyerekszótár, a másik a 12-18 éveseknek szóló tanulószótár. A magyar anyanyelvű diákok számára összeállított kiadványok közül a gyermekszótár az orosz mellett német és angol nyelven érhető el, a tanulószótár pedig ezeken kívül franciául és spanyolul is. Tíz év alatt a szegedi kiadó az általános- és középiskolás korosztályban magasan piacvezető lett, összesen mintegy 300 ezer diák tanul szótáraikból - közölte a kiadóvezető. A szakember kifejtette, a nyelvtanulásban egyaránt meg van a helye az online és a nyomtatott szótár használatának. A kiadó gyermekszótáraiból kizárólag papír alapú változat létezik, a tanulószótárak pedig a világhálón keresztül is elérhetők. Jelenleg pedig egy olyan megoldáson dolgoznak, melyek összekapcsolják a nyomtatott szótárt az online alkalmazással mindkettő előnyeit egyesítve. Borbás László elmondta, az utóbbi években ismét növekszik az érdeklődés az orosz nyelv tanulása iránt. 1990-ben még 600 ezren tanultak oroszul, tíz évvel később csak ezerhatszázan, ma ez a szám az általános- és középiskolások között már eléri az ötezret. Jelentős növekedést hozhat, ha a nemzeti alaptanterv módosítása során - talán más idegen nyelvek mellett - az orosz is bekerül az első tanulható idegen nyelvek közé. A több mint ötszáz oldalas gyermekszótár a kisdiákok teljes szókincsét lefedi az irányonként több mint 3 ezer címszó és több mint 5 ezer példa és kifejezés segítségével. A szavak megértését színes rajzok segítik, az orosz mondatok és magyar fordításuk pedig megkönnyíti a címszó használatának elsajátítását. A kiadvány a játékos beszédszituációk és nyelvtani magyarázatok mellett fényképekkel illusztrált országismereti szakaszokat is tartalmaz, melyek bemutatják az orosz kultúrát, a növény- és állatvilágot, valamint a jellegzetes sportokat is.
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!
![]()
Adni Öröm! | játszószőnyeg | konyha | luxusipar | Magyar cégvezetők | Rossmann | ingatlanértékesítés | RÁBA Nyrt. | horgászat | kerítésépítés | nyelvtanulás | SPAR | Ökumenikus Segélyszervezet | Az Év Honlapja 2025 | áruszállítás | kandalló | Nokia | Facebook | 4iG | hirdetés | Magyar Máltai Szeretetszolgálat | ’Az Év Honlapja 2025’ | tűzhely | 4iG Csoport
|
|
PARTNEREINK
|