SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kultúra | Nemzetközi karmester mesterkurzus lesz Budapesten


MTI: Nemzetközi karmester mesterkurzus lesz Budapesten
Budapest | 2016-06-03 18:29 | MTI



Az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány szervezésében nemzetközi karmester mesterkurzust tartanak Helmut Lachenmann német zeneszerző részvételével június 9. és 16. között a Budapest Music Centerben (BMC).

A kurzust Eötvös Péter zeneszerző, karmester, Vajda Gergely karmester és Olivier Cuendet karmester vezeti. A meghívott vendég Helmut Lachenmann német zeneszerző, akivel közönségtalálkozón is megismerkedhetnek az érdeklődők június 13-án a BMC Könyvtárában - közölte az intézmény az MTI-vel.

A mesterkurzusra 18 országból érkezett jelentkezés, az előzetes szakmai válogatás után 12 résztvevőnek van lehetősége együtt dolgozni az Óbudai Danubia Zenekarral a BMC-ben. A koncertet megelőző próbákon Helmut Lachenmann is részt vesz, személyesen tanítja be művét, ami komoly tapasztalatszerzési lehetőséget jelent a fiatal karmestereknek.

A Bartók-év keretében megvalósuló Fókuszban Bartók/Kurtág/Lachenmann címmel meghirdetett nemzetközi karmesterkurzus hallgatói Bartók Béla II. hegedűverseny, Kurtág György Petite musique solennelle és Helmut Lachenmann ".zwei Gefühle.", Musik mit Leonardo című műveit próbálják és mutatják be a záró koncerten, június 16-án a BMC Koncerttermében.

Az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány fiatal zeneszerzők és karmesterek továbbképzése mellett a 20. és 21. századi zene népszerűsítését, valamint nemzetközi hírű zeneszerzők személyes bemutatását tűzte ki célul. Ezért rendszeresen szervez mesterkurzusokat, valamint évente több alkalommal rendezi meg a mustMEET Composers közönségtalálkozót.

A programot a Nemzeti Kulturális Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Art Mentor Foundation Lucerne, a budapesti Goethe Intézet és a Francia Intézet támogatja.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!