|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Statisztika | A K&H fiatalok jóléti indexének 2016 első negyedéves eredményei
STATISZTIKA
![]()
K&H: A K&H fiatalok jóléti indexének 2016 első negyedéves eredményei
Országos | 2016-05-18 17:12 | LA Communications Tanácsadó Kft.
A pénzügyi helyzetükkel és a lakhatási körülményekkel jóval elégedetlenebbek voltak a 19-29 éves fiatalok 2016 első negyedévében mint egy évvel korábban. A jelenlegi helyzetükkel összességében a diákok a legelégedettebbek - derült ki a K&H fiatalok jóléti indexéből. A megkérdezettek többsége a jövőt tekintve már sokkal optimistább: 75 százalék bízik abban, hogy az élete a közeljövőben pozitív irányba változik. A fiatalok elégedettségét mérő kutatás az első negyedévben 8 ponton állt, ami jelentős csökkenést jelent a 2015 negyedik negyedéves eredményhez képest. Az anyagi biztonságról és a lakhatási körülményekről vélekedtek negatívabban a 19-29 évesek a K&H fiatalok jóléti indexe szerint 2016 első negyedévében. A fiatalok mindössze 33 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elégedett a helyzetével, ez az arány a munkanélküliek esetében 16, az aktív keresőknél 28, míg a diákok esetében már 47 százalék. A fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait - többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, családdal kapcsolatban - vizsgálja a K&H fiatalok jóléti indexe negyedévente. A Free Association által végzett kutatásban 300, 19-29 éves fiatal vesz részt, az index 2016 első negyedévében 8 ponton áll, ami csökkenést jelent a 2015 utolsó negyedévében mért 11 ponthoz képest. Bíztató jövő Bár jelenleg a fiatalok csak 33 százaléka elégedett az életével, a többség a jövőt tekintve már optimista: 75 százalékuk bízik abban, hogy az életük a közeljövőben pozitív irányba változik. A kedvező változásokban leginkább a jelenleg munkanélküliek bíznak, míg a legpozitívabbak a diákok. Az ő esetükben a többség jelenleg is elégedett a helyzetével és hasonlóan pozitív jövőt lát maga előtt. A fiatalok az érvényesülési lehetőségek esetében is inkább a jövőben bíznak: 41 százalék szerint a lehetőségek az elmúlt egy évben rosszabbak lettek, míg 43 százalék szerint nem változtak. A helyzetet nők látták inkább borúsan. A megkérdezettek 33 százaléka bízik abban, hogy a jövőben jobban tud majd érvényesülni, ez a hozzáállás leginkább a fiatalabbakat és a vidékieket jellemzi. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
REGIO JÁTÉK | személyszállítás | vérplazma | SPAR | szupinált cipő | fogszabályzó | szivattyú | haszongépjármű | konyhai munkalap | Knorr-Bremse | téglagyár | gyerekülés | CEMACON | napszemüveg | JBL | tekercses kerítés | lakásvásárlás | lézeres szemműtét | Szentendre | betonozás | játékpiac | Elektromos autó | hűségpromóció | evőeszköztartó
![]() |
PARTNEREINK
|