|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kultúra | Árpád-kori időutazás a Sóstói Múzeumfaluban
KULTÚRA
![]()
MTI: Árpád-kori időutazás a Sóstói Múzeumfaluban
Észak-Alföld | 2015-09-07 21:35 | MTI
Árpád-kori időutazásra hívja a látogatókat szeptember 12-én, szombaton a Sóstói Múzeumfalu, ahol a honfoglalás időszakának izgalmas mindennapjait elevenítik fel. Kisgyörgy Tamás, a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői intézmény közművelődési munkatársa az MTI-nek elmondta: a skanzen Árpád-kori részében, Nyires faluban a Keleti Gyepű és a Keleti Szövetség elnevezésű hagyományőrző csoportok idézik fel a honfoglalás idejének életét. Bemutatják az akkori viseleteket, a harci eszközöket, sőt a hajítófával történő vadfogást is. Az utóbbit, valamint a fegyvereket, íjakat, fokosokat, baltákat és szablyákat ki is próbálhatják majd az érdeklődők. A múzeumfaluban Árpád-kori szépség- és játéksarok is várja a látogatókat, ahol hajkarikát, hajfonatkorongot és fejpántot lehet készíteni, illetve régi játékokba kapcsolódhat be bárki. Természetesen a honfoglalás kori konyha kedvenc ételeit is megfőzik, megsütik, és ezeket kóstolójeggyel meg is ízlelhetik az ínyencek. Szabadtűzön sül majd kecske és disznó, főznek birkalevest, füstölt húsos köleskását, agyagban sütnek halat, kövön pedig lepénykenyeret. Desszertként különböző gyümölcsaszalványokat szolgálnak fel, csakúgy, mint a honfoglalás idején. Az érdeklődők a régi ételek receptjeit is megismerhetik, és tanácsokat kérhetnek az otthoni főzéshez, valamint a fűszerek kiválasztásához, használatához. Kisgyörgy Tamás kiemelte: Nőth Lenke és Konyári Sándor mesterszakácsok vezetésével a főzőcsapatok mintegy félezer adag ételt készítenek el a múzeumfaluban. A program kiegészül gyógynövényes bemutatóval is, mindenki megismerheti, milyen teákat, tinktúrákat, kenőcsöket és borogatásokat használtak a különböző kórok, sérülések gyógyítására a honfoglalás idején. A Nyires falu Árpád-kori létesítményeibe - amelyet régészek vezetésével, ásatási megfigyelések, történelmi források és kutatások alapján építettek újjá a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői skanzenben 2014-ben - ezúttal szabadon be is léphetnek majd a látogatók és tájékozódhatnak a lakóházak és gazdasági épületek, illetve azok berendezési tárgyainak, eszközeinek valamikori használatáról. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
bőrápolás | Knorr-Bremse | KunlunChem | Vizelettartás | párásító | LED-lámpák | autódekoráció | bónuszrendszer | Centrál Színház | szivattyú | tudás | alumíniumkerítés | lakásfelújítás | hajópadló | retinol | tartálykutatás | Liszt Ferenc Kamarazenekar | gázkészülék | kávékapszula | Iskolaszer | társ | hőmérséklet | hegesztőpajzs | inkontinencia
![]() |
PARTNEREINK
|