SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Logisztika | Lezárult a Samsonite üzembővítési projektje Szekszárdon


MTI: Lezárult a Samsonite üzembővítési projektje Szekszárdon
Dél-Dunántúl | 2015-08-21 19:33 | MTI



Az 1989-ben alapított Samsonite Hungária 2008-tól megötszörözte árbevételét, tavaly 16,4 milliárd forint nettó árbevételt ért el, 2015-ben 16,5 milliárdot tervez.

Lezárult a Samsonite Hungária Bőrönd Kft. közel 2,4 milliárd forint értékű bővítési projektje, amelynek keretében 4400 négyzetméteres üzemcsarnok épült és új technológiát telepítettek az utazóbőröndöket gyártó szekszárdi cég telephelyén.

A szerdai projektzáró eseményen Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára mintaprojektnek nevezte a Samsonite 717 millió forint európai uniós támogatásban részesített beruházását, "amelyhez hasonlót magyar kormány a következő években nagy számban kíván támogatni". Mint mondta, olyan típusú fejlesztések támogatása a cél, amelyek nagy számban hoznak létre munkahelyeket, hozzájárulnak az ország versenyképességéhez és az export bővítéséhez.
Kiemelte: a kft., amely korábban már két alkalommal összesen 300 millió forintos európai uniós támogatást nyert el fejlesztéseihez, a most zárult projektnek köszönhetően 50 fővel bővítette létszámát.

Emlékeztetett arra, hogy tavaly 3,6, az idei első negyedévben 3,5, a második negyedévben 2,7 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, ezzel szerinte "egy olyan horizont rajzolódik ki a vállalkozások előtt, amely kiszámíthatóvá teszi a következő évek gazdasági környezetét".

Pinczel József gyárigazgató ismertette: az új üzemcsarnokban március óta folyik a termelés; itt új technológiával jelenleg napi 700 polikarbonát bőröndöt állítanak elő, a termelés néhány hónap múlva napi 900 darabra nő. A termék versenyképességét növeli, hogy helyben gyártott, új összetételű alapanyagot használnak, a bőröndöket vákuumformázással alakítják ki. Ezzel párhuzamosan folytatják az úgynevezett curv-technológiával készülő, polipropilén termékek gyártását is, évente összesen mintegy 700 ezer utazóbőrönd hagyja el a szekszárdi üzemet.

Az 1989-ben alapított Samsonite Hungária 2008-tól megötszörözte árbevételét, tavaly 16,4 milliárd forint nettó árbevételt ért el, 2015-ben 16,5 milliárdot tervez. A cég 2014-ben 507 dolgozót foglalkoztatott, jelenleg 540 az alkalmazottak száma, és a termelés bővülésével tovább nőhet a létszám - mondta a gyárigazgató.

A kft. közleménye szerint a most lezárult projekt, amely 28 százalékkal növelte a termelési kapacitást, egy hatéves program része, amelynek során 17 millió eurót fordítottak fejlesztésre ötmillió euró európai uniós támogatás mellett.

Rik Hillaert, a belgiumi székhelyű anyavállalat, a Samsonite Europe N. V. termelési és fejlesztési elnökhelyettese arról beszélt: a Samsonite belga csoportja a szekszárdi üzem segítségével bebizonyította, hogy továbbra sem lehetetlen fogyasztási cikkek előállítása Európában.

"A társadalmi jólét megteremtése Európában csak akkor megvalósítható, ha a termelést a kontinensen tudjuk tartani, illetve vissza tudjuk hozni ide" - mondta, hozzátéve, hogy az új gyárban előállított bőröndök alkatrészei - bélések, keretek, műanyag elemek - jelentős számban magyar beszállítóktól érkeznek.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!