SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Felelősség | Szombaton rózsaszínbe borul a város


Avon: Szombaton rózsaszínbe borul a város
Budapest | 2015-06-02 08:22 | WELL PR Agency



10 ezer főt várnak június 6-án, szombaton Budapestre, a Széchenyi István térre az AVON mellrákellenes családi rendezvényére.

Az egész napos eseményre, az 50%-os kedvezményes vonatjegynek köszönhetően várhatóan több ezren érkeznek majd vonattal a fővárosba, és szintén több ezer lelkes AVON tanácsadó részvételére számítanak. A figyelemfelhívó tömeg délután fél kettőkor dobosok és ismert emberek vezetésével borítja rózsaszínbe a Lánchidat, majd a budai és a pesti oldalt is.

Az AVON egész napos rendezvényén bemutatkoznak a mellrákellenes harcban résztvevő szervezetek, alapítványok, egyesületek és önszerveződő csoportok; a nagyszínpad kerekasztal-beszélgetései során pedig neves szakértők, orvosok, alapítványi munkatársak osztják meg tapasztalataikat a betegség kapcsán.

A nap fénypontja a 13:30-kor induló mellrákellenes séta lesz, amelynek során a több ezer résztvevő hangos dobszó kíséretében, számos ismert ember vezetésével sétál végig a Lánchídon, a budai oldalon a Döbröntei térig, majd az Erzsébet hídon és a pesti rakparton keresztül vissza a Széchenyi István térre. A rózsaszín menet résztvevői a 3,7 km-es táv megtétele után az összefogás jelképeként rózsaszín léggömböket engednek fel.

A szervezők egész napos kikapcsolódásra invitálják az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt. A Női Akadémia sátrában neves előadók osztják meg gondolataikat a női lét kihívásairól. A délelőtt folyamán az Angyalműhely két angyala, Ördög Nóri és Törköly Erika beszélgetnek meghívott vendégeikkel, délután pedig szó lesz az otthoni munkavállalásról, a női szerepek sokaságáról és az egyensúly megteremtéséről, valamint a mindennapi stresszkezelésről. Az AVON Életmód sátor programjain a résztvevők hasznos tippeket kaphatnak a sminkeléshez, arcápoláshoz, helyes étkezéshez, stílusos öltözködéshez, de még a családi fotók elkészítéséhez is. Az Asztrológia sátorban grafológus és jós fogadja a vendégeket, az AVON Szépségsátorban pedig egész nap sminkeléssel és körömlakkozással várják a hölgyeket.

A legkisebbek az Alma együttes és a Salátabár produkciója mellett kipróbálhatják az óriás társasjátékot, a távirányítós kisautópályát, az ugrálóvárat vagy éppen az aszfaltrajzolást, az erősebb nem képviselői pedig erőpróbán vehetnek részt, valamint dartsban és csocsóban mérhetik össze ügyességüket.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!