|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Támogatás | A JátékNet.hu kezdeményezése
TÁMOGATÁS
![]()
JátékNet: A JátékNet.hu kezdeményezése
Országos | 2015-05-18 09:25 | Sakkom Interaktív
Az Eurostat adatai szerint 2014-ben a magyar gyermekek 35 százalékának kellett súlyos anyagi gondokkal szembenéznie. Bár a játéknak komoly szerepe van a szociális, fizikai és kognitív fejlődésben, ezeknek a nehéz helyzetben élő gyermekeknek kevés lehetősége van az ilyen jellegű kikapcsolódásra. Ez nemcsak náluk, de a beteg gyermekek esetében is nehézséget jelent: miközben a gyógyuláshoz is nagymértékben hozzájárul a játék, a kórházak a rendelkezésre álló keretükből keveset tudnak ilyen célra fordítani. Ezen a helyzeten szeretne segíteni a JátékNet.hu Webáruház. "Miközben csak Angliában évente 8,5 millió működőképes, jó állapotú játék kerül a szemétbe - sajnos hazai adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre -, addig számos gyerek marad játék nélkül - mondta el Bognár Ákos, a JátékNet.hu ügyvezetője. - Sok esetben a szülők egyszerűen azért dobják ki a megunt játékokat, mert nem tudják, hogyan juttathatnák el azokat a megfelelő helyre, ezért indítottuk el a 'Hozd vissza megunt játékodat!' kezdeményezést." Az akció lényege, hogy a játékwebáruház által május 23-án, a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban megrendezett játékfesztiválon bárki leadhatja már nem használt játékait, melyet a JátékNet.hu saját felajánlásával kiegészítve eljuttat a Bethesda Gyermekkórház számára. "A kórháznak és hivatalos alapítványának rendkívül sok, a kórház életében nélkülözhetetlen, nagy anyagi ráfordítással járó feladatai vannak. Így arra sajnos nincs lehetősége, hogy ajándékokat, játékokat vásároljon, ezért mindig különösen örülünk és hálásak vagyunk a hasonló felajánlásokért" - mondta el Timár Julianna, a Bethesda Gyermekkórház alapítványi munkatársa. A kezdeményezéshez csatlakozott Ada, az X-Faktor győztes Kocsis Tibor és Tóth Andi, valamint Gryllus Vilmos előadóművész is, akik személyesen is részt vesznek az ingyenes rendezvényen. "Nagyon jó gondolatnak tartom, hogy így segítsük a beteg gyermekek gyógyulását, hiszen a játéknak nagyon sok jótékony hatása van, és minden gyermek életében meghatározó emlékek kapcsolódnak hozzá - emelte ki Ada. - A saját gyermekkoromból én például a babákra emlékszem vissza legszívesebben, de mind a mai napig örömmel játszom különböző társasjátékokkal." A játékfesztiválon a gyűjtés mellett színes programok, sportvetélkedők, kreatív és ügyességi játékok várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. A JátékNet.hu Ada társaságában május 26-án, a webáruház által felajánlott játékcsomaggal kiegészítve adja át az előválogatott adományokat a Bethesda Gyermekkórház számára. "A kórházban gyógyuló beteg gyermekek számára mindig nagy örömet jelent, ha megajándékozzák őket. Ilyen alkalmakkor azt tapasztaljuk, hogy nemcsak nekik, hanem a szülőknek is örömet, és talán egy pici megkönnyebbülést jelent, amikor önfeledten játszani látják egyébként beteg gyermeküket" - jegyezte meg Timár Julianna. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
Iskolaszer | tudás | macskák | fémipar | karácsony | Rhoda Scott | K&H | társ | fenntartható önkormányzat | Varnus Xaver | Virsli | Magyar Vöröskereszt | Játék | álláskeresés | Okostelefon | kutyák | menstruáció | CV | pezsgő | telefontok | étterem | Auchan | táp | lemezhajlítás
![]() |
PARTNEREINK
|