SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Mobil | Mesélő ágynemű szettel robbantott a Kickstarter-en egy hazai startup


Bedtime Bedding: Mesélő ágynemű szettel robbantott a Kickstarter-en egy hazai startup
Országos | 2015-04-23 17:33 | Double Decker PR Ügynökség



A mesélés évszázados hagyományát csempészi vissza a gyerekszobába a magyar fejlesztésű, mobilalkalmazással felturbózott, világszinten is egyedülálló ágynemű szett.

A Bedtime Bedding közel két év előkészítés után indított közösségi finanszírozási kampányt a Kickstarter-en, ami máris bombasikernek bizonyult: másfél nap alatt sikerült teljesíteni a kitűzött célt, vagyis összegyűjteni 16 ezer angol fontot (kb. 6,5 millió forintot).

A klasszikus mesélés a rohanó életvitel miatt egyre inkább kezd kiveszni a gyerekszobák világából. Egy amerikai kutatás szerint a szülők mindössze 13 százaléka veszi a fáradtságot arra, hogy a hét minden napján meséljen a gyerekének. Erre a problémára keresett innovatív megoldást a Bedtime Bedding nevű magyar startup. A csapat egy elalvást segítő, mesélő ágynemű szettet és a hozzá tartozó mobilappot fejlesztett ki, melynek segítségével a szülők könnyedén ágyba "csábíthatják" gyermekeiket.

Egy jó meséhez három dolog kell: helyszín, karakterek és cselekmény
A Bedtime Bedding csomag három részből áll: egy digitálisan nyomtatott, színes grafikával ellátott paplanhuzatból - ez adja a mesék helyszínét, három plüssfigurából - ők a mesék szereplői, és egy egyedi meseapplikációból, ami számtalan kezdősztorival, valamint tippekkel és trükkökkel segíti a szülőket abban, hogy profi mesemondóvá váljanak. A szett segítségével a szülők és gyerekek egyszerűen találhatnak ki közös történeteket, melyeket el is játszhatnak a megelevenedő paplanhuzat díszletei között.

Tudományosan bizonyított a mesék jótékony hatása
A képzelőerő használatának és fejlesztésének tudományosan bizonyított előnyei vannak. A kreativitás és a kommunikáció - napjaink meghatározó készségei - tudatalatt, játszva fejleszthetők mesélés közben. A gyerekek ilyenkor könnyebben fogadják be az információkat és az így megtanult társadalmi normák és erkölcsi alapok meghatározóak maradnak egész életük során.

Az ágynemű 100% pamut szaténból készül és minden szempontból a legmagasabb minőséget képviseli. Megfelel az OEKO-Tex szabványnak, azaz a gyártás során nem használnak fel az emberi érintkezésre allergén anyagokat és festékeket. A szett valamennyi eleme megfelel az amerikai és az európai biztonsági előírásoknak. Használata 3 és 8 év közötti gyerekek számára ajánlott.

"A prototípusunk kész van és közel egy éve teszteljük családokkal és szakemberekkel. A textilipar nem a kis mennyiségekről szól, ezért ahhoz, hogy a termékünket versenyképes áron kínálhassuk, minimum 200 darabot kell megrendelnünk a gyártótól. Ezért fordulunk a Kickstarter közösségéhez segítségért" - mondja Vitvera Gábor, az egyik alapító.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!