SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Építőipar | Mesteremberekért alapított díjat a Mapei Kft.


Mapei Kft.: Mesteremberekért alapított díjat a Mapei Kft.
Budapest | 2015-04-15 17:34 | Hírnévügynökség



Mesterek Mestere néven díjat alapított a Mapei Kft. a kiemelkedő színvonalú építőipari szakmunka elismeréséért. A díjra minden ma is aktív kőműves és burkoló szakember nevezhet.

A díj odaítéléséről szakmai zsűri és közönségszavazás dönt. Jelentette be a vállalat a 2015. évi stratégiáját bemutató sajtótájékoztatón.

Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője ismertette a vállalat eredményeit, és bemutatta az idei terveket. A Mapei Kft. árbevétele 8.327 milliárd forint volt 2014-ben, ami 28,7 százalékpontos növekedés az előző évihez képest. Az eredmény különösen annak tükrében kimagasló, hogy a burkolati piac növekedése 2 százalék volt a múlt évben.

Az eredményeink javulásában fontos szerepet játszott hazai építőipar lendülete, azonban a Mapei Kft. a javuló eredményeket a tudásmegosztáson alapuló stratégiájának, a marketing és értékesítési tevékenység összehangolt működésének, valamint a csapatmunkának tulajdonítja.

A Mapei Kft. 2015. évi stratégiájának fókuszában a fenntarthatóság, környezet- és egészségvédelem áll. Ennek alapja a vállalat 78 éves tapasztalatain alapuló építőipari megoldások, melyek közös ismérve a tartósság.

Ennek keretében a Mapei folytatja tudásmegosztás programját, melyben mintegy hatezer főnek tart szakmai képzést (kivitelezők, tervezők, szakiskolák, építőanyag kereskedők stb.), amelyben központi szerepet kap az ECO környezetbarát technológiáink megismertetése.

Emellett a vállalat szeretné létrehozni a Magyar Burkoló Szakemberek Közösségét, akik segítik egymást. Ehhez illeszkedik szervesen az újonnan alapított Mesterek Mestere Díj.

Mesterek Mestere Díj

"A Mapei Kft. Mesterek Mestere néven díjat alapít, melynek célja elismerni a kiemelkedő színvonalú munkát nyújtó építőipari szakemberek munkáját, ezzel is segítve az építőipar kultúrájának fejlődését Magyarországon" - jelentette be Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

Az évente kiosztásra kerülő díjra minden, munkáját mesteri szinten, hivatásként folytató ma is aktív kőműves és burkoló szakember pályázhat. A díjat szakmai zsűri ítéli oda, akik a nevezettek közül kiválasztják Magyarország Mesterek Mestere Díj díjazottját. Ezen kívül a beérkező nevezettek közül a szakmai zsűri közönségszavazásra kiválaszt minden megyében és Budapesten 3-3 szakembert, akik közül közönségszavazás dönti el, hogy az adott megyében ki lesz az adott megye és Budapest Mesterek Mestere. A díjazottak magas erkölcsi és jelentős anyagi elismerésben részesülnek. A pályázatok benyújtásának határideje 2015. szeptember 1

Tiszteletbeli Mesterek Mestere díjat kapott Ratskó István

A díj alapítása alkalmából Markovich Béla Tiszteletbeli Mesterek Mestere Díjat adományozott a Ratskó István, Ratskó-Bau kft. ügyvezetője részére
Ratskó István mikrovállalkozásból vált egy dinamikusan fejlődő építőipari családi vállalkozássá és Magyarország egyik legkeresettebb hidegburkolati kivitelezőjévé. Kimagasló minőségben végzett munkája miatt kapkodnak érte a kivitelezők és olyan beruházások dicsérik a munkáját, mint a 4-es Metro, a Lukács fürdő vagy a díj átadásának a színhelye, a Groupama Aréna. Munkáját precizitás és körültekintő gondosság jellemzi.

Várakozások
A Mapei kismértékű élénkülést vár erre az évre az építőiparban. Arra számít, hogy fokozódhatnak - ha nem is nagy mértékben - a magánberuházások, az energiafelhasználás csökkentésére irányuló beruházások, ugyanakkor a felújítási piac is lendületesen növekedhet.

A Mapei saját partnerei körében végezett felmérés szerint élesedhet 2015-ben az árverseny, különösen az építőipari alapanyagokat tekintve, ugyanis az árakat erősen befolyásolja az Euró árfolyama. Így a Forint gyengülése miatt összességében 5-8%-os áremelkedésre lehet számítani idén.




_ked2138.jpg (119.02 kB)






TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!