SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Üzlet | Az egészségügyi innováció élén a magyar középvállalatok


MOBSZ: Az egészségügyi innováció élén a magyar középvállalatok
Országos | 2015-03-20 13:31 | Goodwill Communications



Évi mintegy 5 milliárd forintot fordít kutatás-fejlesztésre az a tucatnyi, hazai magántulajdonban lévő egészségügyi beszállító vállalkozás, amely ma számottevő innovációs tevékenységet folytat Magyarországon.

Ezek a cégek éves árbevételüknek jellemzően 7-12 százalékát fordítják innovációra, ami kiugróan magas aránynak számít. A Magyar Orvostechnikai Beszállítók Szövetsége (MOBSZ) szerint az innovációs aktivitás állami támogatással tovább fokozható. A MOBSZ becslése szerint csak a kórházi tartozások, illetve az orvostechnikai eszközöket terhelő 27 százalékos áfa miatt a lehetségesnél 3-500 millió forinttal kevesebbet tudott az említett vállalati kör innovációra fordítani 2014-ben.

Ma Magyarországon körülbelül tucatnyi, hazai magántulajdonban lévő középvállalat fejleszt nemzetközi megmérettetésben is magas színvonalúnak számító orvosi eszközöket. A magyar cégek által gyártott eszközök árukban versenyképesek, minőségük pedig felveszi a versenyt a külföldi gyártók hasonló termékeivel. Nem véletlenül találunk a kórházakban Németországtól Mexikóig magyar fejlesztésű és gyártású eszközöket az ultrahangtól a PET MRI és CT berendezéseken át egészen az inkubátorokig.

A Magyar Orvostechnikai Beszállítók Szövetségének (MOBSZ) becslése szerint ez a kör évi mintegy 5 milliárd forintot fordít kutatás-fejlesztésre. "Általánosságban elmondható, hogy ezek a vállalkozások éves árbevételüknek 7-12 százalékát fordítják innovációra, ami kiugróan magas aránynak számít idehaza, de nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét. Túlzás nélkül kijelenthető, hogy a hazai kis- és középvállalati körben az orvosi innováció és műszergyártás húzóterületnek számít" - fejtette ki Csipő Georgina, a MOBSZ szakmai programkoordinátora.

Az innovációs aktivitás ugyanakkor jelentősen fokozható állami támogatással. Ehhez egyrészt szükség van a hazai egészségügy finanszírozási stabilitásának a megteremtésére, jelzi ezt, hogy a MOBSZ becslése szerint csak a kórházi tartozások, illetve az orvostechnikai eszközöket terhelő 27 százalékos áfa miatt a lehetségesnél 3-500 millió forinttal kevesebbet tudott az említett vállalati kör innovációra fordítani 2014-ben. Az e téren tett kormányzati lépéseket egyébként a MOBSZ jó iránynak tartja, miként Csipő Georgina fogalmaz: "A bejelentett kórházi adósságkonszolidáció pozitívan hathat az egészségügyi innovációra". A MOBSZ szakmai programkoordinátora ugyanakkor úgy véli, a még tartósabb pozitív hatás érdekében a konszolidáció mellett szükség lenne az orvostechnikai eszközök áfájának 5 százalékra történő mérséklésére is.

Fontos pillérnek tartja a kutatás-fejlesztési tevékenység ösztönzése szempontjából a pályázati rendszer újragondolását is a MOBSZ. A szervezet szerint ugyanis az innovációs tevékenység hajtóerejét ma már elsősorban a vállalatok jelentik, ők találkoznak a gyakorlati igényekkel, ismerik a megoldandó problémákat, állnak kapcsolatban a fogadó féllel, intézményekkel, betegekkel. Miként Csipő Georgina fogalmaz: "Az idő eljárt afelett a modell felett, miszerint a vállalatoknak kellene a kutatóközpontok köré szerveződniük. Ma már a kutatás-fejlesztési tevékenység hajtómotorja a magánszektor, a vállalatok, és ők gyűjtik maguk köré a speciális tudással és kapacitásokkal bíró szellemi központokat, amelyeknek az együttműködés révén elég bevételük termelődik fenntartásuk biztosítására".







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!