|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Üzlet | Több mint 400 új munkahelyet hoz létre Pécsen egy hangtechnika-gyártó ...
ÜZLET
![]()
MTI: Több mint 400 új munkahelyet hoz létre Pécsen egy hangtechnika-gyártó cég
Dél-Dunántúl | 2015-03-12 08:23 | MTI
Három és fél milliárd forintos beruházással 420 új munkahelyet hoz létre a Harman amerikai hangtechnika-gyártó cég - jelentették be a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a magyar kormány 750 millió forint támogatást nyújt a beruházáshoz a Nemzeti Befektetési Ügynökségen (HIPA) keresztül. A tárcavezető sikertörténetnek nevezte a magyar-amerikai gazdasági együttműködést. A legfrissebb adatok szerint 2014-ben csaknem 4 milliárd dollár volt az Egyesült Államokba irányuló magyar kivitel összértéke - mondta. Ez 20 százalékos növekedés a megelőző évhez képest, amely jelentős részben az autóiparnak köszönhető, hiszen a szektor Amerikába irányuló exportja 40 százalékkal nőtt - tette hozzá. Szijjártó Péter elmondta, az autóipar továbbra is a magyar gazdaság zászlóshajója: a szektor 6650 milliárd forint értéket termelt tavaly Magyarországon, ez 23 százalékos növekedés éves összevetésben. Több mint 132 ezer munkavállaló dolgozott 2014-ben az autóiparban, ez 16 százalékos bővülés 2013-hoz képest - tette hozzá. Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete kijelentette: a magyar-amerikai kereskedelmi viszony kiemelkedően fontos az Egyesült Államoknak. "Továbbra is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy együttműködjünk magyarországi partnereinkkel e viszony további erősítésén" - mondta. Hozzátette, Washington azt szeretné, ha minél több vállalat fektetne be Magyarországon. "Ezért is hirdetjük, hogy szükség van az átláthatóságra, és arra, hogy konzultáljanak az üzleti közösséggel az őket érintő szabályozásról. A cégeknek, amikor elkészítik üzleti terveiket, biztosnak kell lenniük abban, hogy az érvényben lévő szabályok nem változnak meg egyik napról a másikra úgy, hogy nem konzultáltak velük. Az üzleti környezet állandósága több befektetést eredményez" - fogalmazott az amerikai nagykövet a sajtótájékoztatón. Páva Zsolt, Pécs polgármestere kiemelte: a város ipari parkot alakított ki, versenyképességi csomagot fogadott el, és anyagilag is támogatta az új beruházást. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a Harman a baranyai megyeszékhelyet választotta legújabb befektetése helyszínéül - mondta. A pécsi beruházással az amerikai vállalat magyarországi foglalkoztatottjainak a száma meghaladja a kétezret. A sajtótájékoztatón elhangzott: a Harman hangtechnikai berendezései megtalálhatóak számos luxusautóban; az amerikai cég beszállítója többek között olyan prémium gyártóknak, mint az Audi, a BMW, a Mercedes, a Porsche vagy a Land Rover. A Harman egyike a száz legnagyobb első körös autóipari beszállítónak a világon. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
Liszt Ferenc Kamarazenekar | dekoráció | internet | utánpótlás | ALDI | gyerekszoba | adómentesség | REGIO JÁTÉK | játékpiac | AI technológia | légzés | mezőgazdaság | Környezetbarát tálak | vendéglátóipar | tok | 57. Kékszalag | SPAR | Lidl | akkumulátor | E.ON | Raiffeisen Nagydíj | felmondás | Autókulcs | Bátor Tábor
![]() |
PARTNEREINK
|