|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Digitalizáció | A K&H Bank 6 milliárd forintot költ digitális fejlesztésre 201...
DIGITALIZÁCIÓ
![]()
MTI: A K&H Bank 6 milliárd forintot költ digitális fejlesztésre 2017-ig
Országos | 2014-12-17 13:00 | MTI
A K&H Bank a következő három évben 6 milliárd forintot költ digitális fejlesztésre, hogy a szolgáltatások alkalmazkodjanak az átalakuló bankolási szokásokhoz - közölte a pénzintézet. A fejlesztést az indokolja, hogy minden 10. ügyfél - főleg a 30 évnél fiatalabbak - már kizárólag a digitális megoldásokat választják pénzügyeik intézésére egy felmérés szerint, és 40 százalék körüli azok aránya, akik hagyományos és digitális csatornákon keresztül is bankolnak. A rutinfeladatok intézése miatt, mint az átutalás vagy az egyenleglekérdezés, ma már egyre kevesebben mennek be a bankfiókba. Ehelyett kényelmesen, otthonról vagy út közben a mobil eszközeiken intézik pénzügyeiket az ügyfelek. Ezt sok esetben a bankok kedvező tarifákkal is honorálják. A közlemény idézi Bába Ágnest, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettesét, aki elmondta: a bank 2013-ban indította el ingyenesen letölthető mobilbank alkalmazását, mely navigációval kiegészített ATM-, fiók- és széfkereső szolgáltatással jár együtt. Az applikációt 68 százalékban Androidos készüléken használják az ügyfelek, 32 százalékuk pedig iPhone-on használja az alkalmazást - tette hozzá. A bank országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat, több mint 4000 munkatársa van. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A bank saját tőkéje a szeptember végén zárult harmadik negyedévben 172 milliárd forint volt, mérlegfőösszege 2 733 milliárd forint, adózás utáni vesztesége 24,8 milliárd forint volt a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) szerint konszolidált, nem auditált adatok szerint. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
fenntartható önkormányzat | Auchan | pezsgő | Okostelefon | tudás | Iskolaszer | társ | Játék | Magyar Vöröskereszt | étterem | CV | Knorr-Bremse | álláskeresés | Virsli | telefontok | macskák | táp | kutyák | fémipar | Rhoda Scott | menstruáció | karácsony | Varnus Xaver | lemezhajlítás
![]() |
PARTNEREINK
|