SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Felelősség | A Corvinus és a Közép-Európai Egyetem hallgatóiból álló csapat ny...


K&H: A Corvinus és a Közép-Európai Egyetem hallgatóiból álló csapat nyerte a 6. K&H diákkupát
2014-12-03 14:08 | LWp Kommunikáció



A K&H idén is megrendezte a főiskolai és egyetemi hallgatók országos online bankszimulációs versenyét, melyre összesen 236 csapat jelentkezett.

A döntőből a Budapesti Corvinus Egyetem két diákjából és egy Közép-Európai Egyetemen tanuló hallgatóból álló csapat került ki győztesen, akik Brüsszelbe, a KBC bank és biztosítási csoport központjába látogathatnak el. A K&H pályakezdő programjában már számos korábbi versenyző indult el a vezetői karrier felé.

A K&H diákkupán a résztvevő háromfős csapatok feladata az volt, hogy saját virtuális kereskedelmi bankjuk felsővezetőiként hozzanak döntéseket például a termékek, a marketing és a befektetések terén.

"Az idei verseny újdonsága volt a bankfelvásárlás: a csapatok a szimuláció során eladó bankokra licitálhattak, és az egyesülést is menedzselniük kellett. A 10 legsikeresebb bankot vezető csapat jutott az élő döntőbe. Az ő feladatuk volt 10 perces tanácsadói prezentációban bemutatni, milyen ötleteik, javaslataik lennének a banki ügyfelek elégedettségének javítására. Számos olyan fiatalt láttunk itt ma, akit kollégaként is el tudnánk képzelni, így örömmel várjuk jelentkezésüket a K&H pályakezdő programba. Hiszen nem titok, a versenyzők sikeres szereplésükkel megalapozhatják karrierjüket a K&H Csoportnál, amely a legvonzóbb munkahely kíván lenni azok számára, akik pénzügyi területen keresnek állást" - mondta el a verseny döntőjén Németh Balázs, a K&H Csoport Stratégiai és HR igazgatója.

A 2014. évi K&H diákkupa fődíját az EBP csapat nyerte, akik látogatást tehetnek Brüsszelbe, a KBC bank és biztosítási csoport központjába. A K&H a verseny döntőjében részt vevő minden csapatot díjazott, tabletet, elektronikai szaküzletben beváltható utalványt, Feldobox élménydobozt nyertek a diákok.

"A K&H diákkupán a szimuláció során megszerzett szakmai élményeken túl, a feszített, tétre menő csapatjátékot is megtapasztalhattuk. Azt is megfogalmazhattuk, hogy milyen lenne számunkra a vonzó munkahely. Nekem a nemzetközi karrier, a külföldi szakmai tapasztalatok fontosak, így nagyon örülök, hogy a brüsszeli jutalomút során egy kicsit ráérezhetünk, hogy milyen is egy nagy, multinacionális céghez tartozni." - mondta Béres András, a győztes EBP csapat egyik tagja.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!