|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Mobil | Okostelefonról is intézhetők az okmányügyek egy új alkalmazással
MOBIL
MTI: Okostelefonról is intézhetők az okmányügyek egy új alkalmazással
Országos | 2014-12-02 15:53 | MTI
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) bemutatott egy mobilalkalmazást, amellyel okostelefonról is intézhetők okmányügyek a jövőben. Az OkmányApp elnevezésű alkalmazással okostelefonról intézhetők személyi igazolvánnyal, útlevéllel, gépjármű-tulajdonosváltással és erkölcsi bizonyítvánnyal kapcsolatos ügyek - közölte Ignácz István, KEK KH elnöke az alkalmazás budapesti bemutatóján. Elmondta, a hivatal évente mintegy ötmillió okmányt állít ki, és naponta több mint 34 ezer emberrel áll valamilyen ügyintézői kapcsolatban. Ezért - tette hozzá - elkötelezettek abba az irányba, hogy az állampolgárok nagy része a lehető leggyorsabban és legolcsóbban jusson hozzá azokhoz az információkhoz, amelyek ügyei intézéséhez szükségesek. A fejlesztés a KEK KH teljes telefonos ügyfélszolgálatának megújítását célzó (összesen 911 millió forintos) európai uniós pályázat keretében valósult meg, 26 millió forintba került. Nagy Lajos, a KEK KH közszolgáltatási elnökhelyettese elmondta: a Belügyminisztérium szerveként egyik fő feladatuk az elektronikus ügyintézés fejlesztése. Ennek jegyében készült el az alkalmazás is, amely a már meglévő "webes ügysegéd" szolgáltatásait mobiltelefonon is elérhetővé teszi, valamint bővíti azok körét. Mint mondta, felmérésük szerint az emberek 63 százaléka szeretné okostelefonról, akár otthonról intézni okmányügyeit. Közölte: az alkalmazás ingyenes, és ügyfélkapu-regisztrációval használható. Újdonságnak nevezte, hogy ha bárki is elakadna az ügyintézésben, az alkalmazásból rögtön felhívhatja a 1818-as kormányzati ügyfélvonalat. Ugyanakkor az alkalmazás felülete online segítségeket is tartalmaz. Az alkalmazás bemutatásakor hozzátette: nemcsak a kért adatok adhatók meg, hanem például egy gépjármű-tulajdonosváltásnál a szerződés is feltölthető mobiltelenfonról. Elmondta: a fizetés is elektronikusan történik, noha természetesen vannak ingyenes szolgáltatatások is, például lekérdezhető, hogy hol tart egy-egy okmány elkészítése. Kérdésre válaszolva azt mondta: az elektronikus igénylések nem rónak többletterhet a hivatal dolgozóira, az egész folyamat elektronikus.
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
|
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!
napelempark | Mol | Euromoney | E.ON | Zwack | Románia | takarítás | CIB Bank | vállalkozás | álláskeresés | Mol-csoport | BMW | marketing | frissdiplomás | táplálékkiegészítő | kutya | mérnök | szülési szabadság | állásjelentkezés | szilva | home office | visszajelzés | ebédházhozszállító | Profession.hu
|
PARTNEREINK
|