SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Pályázati projekt | Módosul a Sándor Imre PR-díj 2014 pályázati kiírása


Magyar Public Relations Szövetség: Módosul a Sándor Imre PR-díj 2014 pályázati kiírása
Országos | 2014-10-16 13:24 | PSPRovocative



A nevezni kívánó szervezetek visszajelzéseit megfontolva az MPRSZ úgy döntött, hogy vállalatokra is kiterjeszti a Sándor Imre PR-díj pályázóinak körét.

A kiírás ennek megfelelően kiegészül a vállalati pályázatokra vonatkozó feltételekkel, továbbá módosul a nevezési határidő a díjért indulók teljes köre számára - írja a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközlemény.

A Sándor Imre PR-díj 2014 pályázat megnyitása óta vállalati oldalról több olyan megkeresés érkezett a Magyar Public Relations Szövetséghez, amely a pályázói kör bővítésének, vállalati pályázatok befogadásának igényét jelezte. Ennek hatására az MPRSZ részéről az a döntés született, hogy már az idei pályázat keretében lehetővé teszi a vállalati PR-szakemberek nevezését is, és ennek értelmében módosítja a kiírást, valamint a nevezés határidejét.

A pályázatok ügynökségek és vállalati pályázók részéről egyaránt 2014. október 31-ig nyújthatók be. A kiírás módosításai az eddig beküldött pályázatokkal szemben támasztott követelményeket nem érintik.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!