SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Pénzügy | Ötvenedik befektetéséhez ért a Széchenyi Tőkealap


Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.: Ötvenedik befektetéséhez ért a Széchenyi Tőkealap
Országos | 2014-10-09 16:47 | Babel Communications



A Széchenyi Tőkealap ötvenedik befektetési szerződéskötéséhez érkezett.

Az alap ezzel összesen 6,5 milliárd forint tőkeforrást biztosított félszáz hazai kis- és középvállalkozás növekedési tervéhez, az Európai Unió egyedi engedélyével elindított tőkeprogram égisze alatt.

Az SZTA tőkebefektetése most egy győri cég, a Pannon Tools Kft. üzleti terveinek megvalósításához biztosít 150 millió forint tőkét. A vállalkozás húsz éve működik eredményesen a hazai gépiparban, közel 100 főt foglalkoztat, árbevétele 2013-ban meghaladta az 1,3 milliárd forintot.

Ma már 50 hazai kis- és középvállalkozásról mondható el, hogy tőkebefektetőre és szakmai támogatóra talált a Széchenyi Tőkealap személyében. Ezzel az unióban egyedülálló pénzügyi programként futó, a kkv körben tömeges tőkebefektetéseket megvalósító program a gyakorlatban is bizonyította azt, hogy 3 évvel ezelőtti elindulása és másfél éve megszerzett brüsszeli engedélye mögött álló koncepció megalapozott volt.

"Szükség van a magyar tőkepiacon olyan forrásra, amely az angyalbefektetők és piaci kockázati tőkealapok között felelősen és piaci alapokon segítheti a kisvállalkozások talpon maradását és terjeszkedését, akár a külpiacok irányába is. A magyar tőkeprogram révén számos hagyományos iparágban és innováció-intenzív szektorban működő vállalkozás jutott új forráshoz, s teremtett vagy őrzött meg új munkahelyeket. Eredményük mintaértékű lehet mind a hazai, mind az európai vállalkozói közösség számára, s jelzi, hogy a tőkeforrás iránti igény e körben is folyamatosan jelentkezik" - mondta el Oláh Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára. "Bár az alap forrásai lassanként felhasználásra kerülnek, a munka nem zárul le ezen a ponton. A 2014-2020-as EU-s finanszírozási ciklusban jó eséllyel folytatódhat az SZTA programja."

Az újabb tőkekihelyezéssel a Pannon Tools bővíthet

Az SZTA ötvenedik befektetési szerződése alapján forráshoz jutó Pannon Tools neve jól ismert a hazai gépiparban, nem véletlenül. Az immáron közel húsz éve alapított társaság elsőként az ipari gyártószerszámok terén vetette meg a lábát a piacon magyar kisvállalkozásként, az évek során folyamatosan fejlesztve a céget. Azonban a spektrum egyre bővült, s mára a cég árbevétele meghaladta az 1,3 milliárd forintot. Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap elnök-vezérigazgatója kiemelte, döntésükben fontos szerepet játszott, hogy e hagyományos ágazatban egy jó nevű, sikeres és kiváló referenciával bíró cégről van szó, amely a megrendeléseken alapuló tervei szerint foglalkoztatottjainak számát 2015-re több mint 50 százalékkal tervezi bővíteni. Ez különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy a gazdasági válság e céget is súlyosan érintette, amit következetes cégvezetéssel sikeresen kezeltek.

A kétezres évektől a vállalkozás partneri köre folyamatosan, hazai és nemzetközi hátterű cégekkel egyaránt bővült. A társaság beszállítója számos nagyvállalatnak az autóipari, épületgépészeti szektorban, többek között az Alpine, a Suzuki, a DeLonghi, a Thomson, a Makita, az Emika Zrt. a Gedia Hungary, a Bosal, és a Vogel Noot cégeket tudhatja megrendelői között.

A vállalkozás a győri ipari parkban működik, s a megrendelői igények alapján kívánja gyártócsarnokait fejleszteni. A folyamatos fejlődés a foglalkoztatotti létszám bővülésében is tetten érhető, a jelenlegi több mint 90 dolgozó mellett a jövőbe is invesztálnak, tanulószerződés keretében több fiatalnak is munkát adnak. Az Alap az üzleti tervek és igények ismeretében úgy döntött, hogy 150 millió forint tőkével száll be a cégbe, amelyhez további 70 millió forintos magánbefektetői forrás is kapcsolódik. Így a társaság a következő időszakban összesen 220 millió forint külső forrás bevonásával vághat bele a fejlesztés megvalósításába.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!