SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Pályázati projekt | Újabb beruházást fejezett be a PannErgy


MTI: Újabb beruházást fejezett be a PannErgy
Észak-Alföld | 2014-09-09 18:12 | MTI



A PannErgy befejezte Miskolcon geotermikus projektje második fázisának kivitelezését - közölte a BÉT honlapján a társaság kedden.

A tőzsdén jegyzett Pannergy Nyrt. az elmúlt év májusában adta át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kistokaj határában 7,5 milliárd forintba kerülő miskolci geotermikus projektjének első szakaszát, ez Magyarország és a térség legnagyobb geotermikus hőt hasznosító rendszere, amely tízezer miskolci háztartást és több mint száz intézményt lát el környezetbarát hővel. A keddi tájékoztatás szerint a PannErgy Nyrt. leányvállalata, a Kuala Kft. a most befejezett beruházást részben a 2013. szeptemberében az Új Széchenyi Terv pályázatán elnyert, egymilliárd forintos vissza nem térítendő támogatásából finanszírozta.

A miskolci önkormányzat tulajdonában lévő, a Miskolc Holding Zrt. égisze alatt működő Miskolci Hőszolgáltató (Mihő) Kft. Tatár utcai hőközpontjában a projekt befejezésével megkezdődhet az a próbaüzem, amelynek köszönhetően a társaság hőenergiát szállíthat Miskolc belvárosába és az egyetemre, ezt a Tatár utcai fűtőműnél beépített csaknem 30 megawattos hőcserélőkön keresztül valósítják meg. A közlemény kitér arra is, hogy a Mihő az országban egyedülálló módon négy, különféle megújuló energiát hasznosít a távhőszolgáltatás rendszerében; a napkollektor rendszer energiáját, biogázt, biomasszát, valamint legjelentősebb mértékben geotermikus energiát. A tájékoztatás szerint jószerivel Európában is egyedülálló, hogy a cég idén a geotermikus energia bevonásával Miskolcon a "hőszükségletek" több mint 40 százalékát a megújuló energiaforrás felhasználásával állítja elő.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!