|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Pénzügy | A K&H kapta meg az Euromoney Kiválósági Díjat
PÉNZÜGY
K&H: A K&H kapta meg az Euromoney Kiválósági Díjat
2014-07-11 12:32 | WELL PR Agency
A K&H egymás utáni második alkalommal kapta meg tegnap este Londonban az Euromoney Kiválósági Díj átadási ceremóniáján a "Magyarország legjobb bankja" elismerést az Euromoney nemzetközi pénzügyi folyóirattól. Az Euromoney Kiválósági Díjat 22 évvel ezelőtt alapította a nemzetközileg nagy tekintélynek örvendő pénzügyi magazin. Az elismerést minden évben azok kapják meg az egyes régiókban, országokban, akiket méretük, tevékenységi körük, nyereségességük, növekedésük és a versenytársakkal összehasonlított teljesítményük alapján a leginkább méltónak tartanak rá. A döntés során figyelembe veszik a piaci viszonyokhoz és az ügyfelek igényeihez való igazodást is. A versenyben 2014-ben is több száz bank vett részt, amelyből hazánkban a K&H került ki győztesen, így ismét egy évig viselheti a megtisztelő "Magyarország legjobb bankja" címet. A díj kapcsán Hendrik Scheerlinck, a K&H Bank vezérigazgatója elmondta: "Hatalmas elismerésnek számít, hogy az Euromoney immár két egymást követő évben választotta a K&H-t Magyarország legjobb bankjának. Ez a cím annak elismerése, hogy miként szolgáljuk ki mintegy egymillió ügyfelünket, akik bizalmáért nagyon hálás vagyok. A K&H a magyar piac második legnagyobb bankcsoportja, növekvő piaci részesedéssel rendelkezik a hitelezés, a megtakarítások és a biztosítások piacán. Az Euromoney értékelésében kiemelte azt, hogy hitel-betét arányban kifejezett likviditásunk a vezető bankok között a legjobb az országban. A K&H az ügyfélközpontúságot helyezi az előtérbe: a pénzügyi tanácsadás mellett igyekszünk minél gyorsabbá és kényelmesebbé tenni ügyfeleinknek az ügyintézést. A K&H minden munkatársa nevében büszke vagyok a Magyarország Legjobb Bankja Kiválósági Díjra, valamint szeretném megköszönni ügyfeleinknek a folyamatos bizalmat és hűséget." A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat.
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
|
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!
álláskeresés | CIB Bank | home office | visszajelzés | ebédházhozszállító | szülési szabadság | BMW | BYD | Románia | napelempark | kutya | marketing | vállalkozás | Profession.hu | Euromoney | táplálékkiegészítő | E.ON | szilva | állásjelentkezés | frissdiplomás | kávéfőző | mérnök | Mol | takarítás
|
PARTNEREINK
|