SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Technológia | Rekordot döntött a pozsonyi Volkswagen


MTI: Rekordot döntött a pozsonyi Volkswagen
Külföld | 2014-03-28 08:12 | MTI



Ismét gyártási rekordot döntött a Volkswagen Slovakia, a német márka pozsonyi leányvállalata tavaly 426 313 gépkocsit állított elő, 1,5 százalékkal többet az ugyancsak éves rekordot jelentő 2012. évinél.

Ismét gyártási rekordot döntött a Volkswagen Slovakia, a német márka pozsonyi leányvállalata tavaly 426 313 gépkocsit állított elő, 1,5 százalékkal többet az ugyancsak éves rekordot jelentő 2012. évinél - ismertették a vállalat képviselői sajtótájékoztatón Pozsonyban csütörtökön.

A gyártás növekedésének üteme alatta maradt a 2012-ben tapasztaltnak, amikor a pozsonyi VW megduplázta termelését. A VW Slovakia forgalma tavaly 6,5 milliárd euró volt, hasonló az egy évvel korábbihoz, és a nyeresége sem változott számottevően, 176 millió eurót tett ki.

"A 2013-as évben a gyártási kapacitásaink határán mozogtunk" - mondta Albrecht Reimold, a pozsonyi VW igazgatótanácsának elnöke. A VW pozsonyi üzemében tavaly gyártott több mint 426 ezer gépkocsi 51 százaléka az SUV kategóriába tartozott, a fennmaradó részt pedig a cég New Small Family kategóriába sorolt modelljei tették ki. A gyárban emellett 268 500 sebességváltó készült tavaly.

A Volkswagen Slovakia exportja 2013-ban 6,48 milliárd eurót tett ki. A Pozsonyban gyártott gépkocsik 99,8 százaléka külföldi piacokon talált gazdára. A vállalat legjelentősebb felvevőpiaca tavaly 33,7 százalékos részesedéssel Németország volt, majd a sorrendben Kína (19,9 százalék) és az USA (10,4 százalék) következett.

A VW pozsonyi gyára tavaly mintegy 9400 alkalmazottat foglalkoztatott és 352 millió euró beruházást hajtott végre, ennek az összegnek a legjelentősebb hányadát a gyár új karosszériaüzemének építésére költötték. A pozsonyi VW jelenleg a legtöbb gépkocsit gyártó egység Szlovákiában, a második a Kia vágtapolcai (Teplicka nad Váhom) üzeme (313 ezer), a harmadik a PSA Peugeot Citroën nagyszombati üzeme (248 ezer).







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!