SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kereskedelem | Történetének legsikeresebb hétvégéjét zárta a Premier Outlet


Premier Outlets Center : Történetének legsikeresebb hétvégéjét zárta a Premier Outlet
Közép-Magyarország | 2014-03-18 12:08 | Lounge



A center január óta tartó fellendülése teljesedett ki a március 7-9-ei hétvégén.

A téli leértékeléseket lezáró, késő estig tartó vásárlási maraton rendezvényre 16 százalékkal többen látogattak el, mint 2013-ban. A forgalom ennek megfelelően 21 százalékkal növekedett a tavalyi év hasonló eseményéhez képest, amellyel az outlet központ megdöntötte tízéves történetének minden eddigi rekordját.

A Budapest melletti ruházati outlet központ az első 10 hétben a látogatószám 14,8 százalékkal, a forgalom 19,11 százalékkal nőtt 2013 elejéhez képest. A fellendülés a március 7-8-9-ei hétvégén teljesedett ki, amikor a center megtartotta hagyományos tavaszi vásárlási maratonját. Az esemény, amely már tavaly is rekordot döntött mind a látogatószám, mind a forgalom tekintetében, most a 2013-as eredményekhez képest 16 százalékkal több látogatót és 21 százalékos forgalomnövekedést hozott.

A vásárlási maraton az európai outlet központok jól bevált akciója, amikor a népszerű divatmárkák kollekciói az állandó 30-70 százalékos outlet kedvezménynél is jobb feltételekkel, akár 90 százalékkal olcsóbban érhetők el. Ráadásul az üzletek jóval hosszabb ideg, késő estig tartanak nyitva. A shopping maraton lezárja a téli leértékeléseket és megadja a kezdő lökést a tavaszi kollekciók bevezetésének. A Premier Outlet eredményei azt mutatják, hogy a magyar vásárlók már számítanak és készülnek erre a tavasznyitó akcióra.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!