SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Statisztika | Csökkentek a mezőgazdasági termelői árak


KSH: Csökkentek a mezőgazdasági termelői árak
Országos | 2014-02-12 10:55 | KSH



2013 decemberében a mezőgazdasági termelői árak 13,2 százalékkal csökkentek 2012. decemberhez viszonyítva.

2013 decemberében a gabonafélék ára 29 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A búza és kukorica felvásárlási ára október óta növekedett, de mindkét terméknél elmarad a 2012. decemberitől, előbbinél 26, utóbbinál 33,3 százalékkal.

Az ipari növények ára 16,8 százalékkal mérséklődött a 2012. decemberihez képest, ezen belül az olajos növényeké 22,4 százalékkal csökkent. A napraforgó felvásárlási ára a betakarítás megkezdésekor jelentősen visszaesett. Az árcsökkenés decemberben megállt, így 99 200 forintba került tonnánként. A burgonya ára 11,9 százalékkal nőtt a 2012. decemberihez képest; a zöldségfélék ára 5,6 százalékkal emelkedett, míg a gyümölcsfélék árai összességében nem változtak.

A vágóállatok termelői árszintje 2013 decemberében 4,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A vágósertés termelői ára 2013. novemberhez képest kismértékben emelkedett, így a felvásárlási ára 392 forint volt kilogrammonként, miközben szeptemberben még 435 forint volt. A baromfi ára összességében 5,1 százalékkal marad el a 2012. decemberitől.

Az állati termékek ára 10,1 százalékkal volt magasabb 2013 decemberében, mint az előző év utolsó hónapjában. A tojás ára 10,7 százalékkal csökkent, miközben a tej termelői ára 14,8 százalékkal nőtt. A tej felvásárlási ára május óta folyamatosan emelkedik.

2013. január-decemberben a mezőgazdasági termelői árak 7,8 százalékkal csökkentek 2012 azonos időszakához mérten. A növényi termékek ára 13,7 százalékkal csökkent, ezen belül a gabonáé 19,7, az olajos növényeké 21,7 százalékkal esett vissza. A csökkenést az idei magas termésmennyiségek árra gyakorolt hatása okozta. Eközben a burgonya ára drasztikusan, 64,4 százalékkal nőtt az egész Európára jellemző termésmennyiség-visszaesés hatására.

Az állatoknál és állati termékeknél 2013-ban átlagosan 3,4 százalékkal nőttek az árak 2012. évhez viszonyítva. A legnagyobb mértékben továbbra is a vágóbaromfi ára emelkedett (6,1%), míg leginkább a vágómarha ára csökkent (19,9%). A tej ára eközben 11,8 százalékkal nőtt, az étkezési tyúktojásé viszont 11,0 százalékkal mérséklődött.

2013. január-decemberben a mezőgazdasági termelés ráfordítási árai az előző évhez viszonyítva 2,1 százalékkal nőttek, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 2,2, és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 1,6 százalékos növekedéséből tevődött össze. A folyó termelőfelhasználáson belül a takarmányárak nőttek a legnagyobb mértékben 2013-ban (5,3%), ezen belül az egyszerű takarmányoké kisebb (3,3%), a keveréktakarmányoké nagyobb (6,8%) mértékben. A takarmányok ára 2013-ban, az első negyedévben volt a legmagasabb, azóta fokozatos volt a csökkenés. Az utolsó negyedévben így már 16,3 százalékkal voltak alacsonyabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.

A szeptember-decemberi árcsökkenés hatása más tételeknél is megfigyelhető volt, a vetőmagoknál több őszi kalászos vetőmag (búza, árpa) ára is jelentősen visszaesett, amely összességében 3,3 százalékra csökkentette az áremelkedés éves mértékét. A mezőgazdasági felhasználású energia ára átlagosan 2,3 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól, ezen belül az üzemanyagok ára 1,7, míg a fűtőanyagoké 3,4 százalékkal csökkent.

A műtrágyák ára - a 2012. évi 10,9 százalékos emelkedést követően - 2013-ban 4,1 százalékkal csökkent, amely szinte minden termékcsoportban hasonló mértékkel jelentkezett. Az árak év végére a két évvel ezelőtti szintre estek vissza.

A növényvédő szerek és az állatgyógyászati készítmények árai nőttek: az előbbinél 3 az utóbbinál 4,9 százalékkal voltak magasabbak az árak 2013-ban, mint az azt megelőző évben. A mezőgazdasági beruházásokon belül a mezőgazdaságigép-beruházások ára 1,4, illetve az épületberuházásoké 1,7 százalékkal emelkedett. A mezőgazdasági termelőiár-index és ráfordításiár-index hányadosa az agrárolló. E mutató értéke 2013-ban 91,3 százalék volt, azaz 2012-höz viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak nagyobb mértékű csökkenésével szemben a ráfordítási árak enyhén nőttek.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!