SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Mezőgazdaság | Mintegy 5,65 tonna a kukorica hektáronkénti átlaghozama Zalában


MTI: Mintegy 5,65 tonna a kukorica hektáronkénti átlaghozama Zalában
Dél-Dunántúl | 2013-10-04 14:31 | MTI



Az eddigi eredmények és a termésbecslések szerint a kukorica hektáronkénti átlaghozama eléri az 5,65 tonnát Zala megyében, amely a térségben közepes eredménynek számít.

Az eddigi eredmények és a termésbecslések szerint a kukorica hektáronkénti átlaghozama eléri az 5,65 tonnát Zala megyében, amely a térségben közepes eredménynek számít - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője az MTI-vel.

Horváth Gyula elmondta: a betakarítás kezdetén a kukorica termésátlaga 5,2 tonna körül alakult. Zala megyében több mint 50 ezer hektáron termelnek kukoricát, a betakarítási munkák a gyengébb táblákon, a kényszerérett állapotban lévő állomány levágásával kezdődtek el. A gyenge csőképződés és szemesedés miatt mintegy 360 hektáron silózni kellett a növényt.

A jobb minőségű talajon - amely később került sorra - viszont több kukorica termett, bár a terméseredmények területenként változnak - jegyezte meg az igazgató. Hozzáfűzte, hogy a napraforgó is heterogén képet mutat. Vannak olyan táblák, ahol hektáronként 4 tonna is termett, de vannak olyan területek is a megyében, ahonnét mindössze 1,6 tonna termést tudtak hektáronként betakarítani. Az olajos növény hektáronkénti átlaghozama 2,56 tonna, amely Zala megyében jó eredményt jelent. Az elmúlt öt évben a hektáronkénti megyei átlag 2,4 tonna körül alakult.

A Zalában termett napraforgó (a betakarítandó terület nagysága mintegy 5165 hektár) több mint 80 százaléka már raktárakba került. A termést - olajtartalomtól függően - tonnánként 81-82 ezer forintért lehet értékesíteni, míg a kukorica felvásárlási ára 42 ezer forint körül alakul tonnánként. Az igazgató szólt arról is, hogy a betakarítással párhuzamosan jól haladnak az őszi vetésekkel is, bár a szeptemberi - átlagosan közel 100 milliméternyi csapadék - megnehezítette a munkákat.

A káposztarepcét 13 550 hektáron optimális időben tudták elvetni, bár a kedvezőtlen időjárás miatt a vetésterület mintegy 860 hektárral kisebb lett a tervezettnél. A repcetáblák összességében biztató képet mutatnak; a növény kikelt, és jól sikerült a gyomirtás is. Az őszi árpa közel egynegyedét már elvetették, a vetési szándék szerint ősszel 4420 hektárnyi területen kerül árpamag a földekbe. Az őszi búzát mintegy 1780 hektárnyi területen vetették el, a tervek szerint a kenyérgabona vetésterülete meghaladja a 22 400 hektárt. Kisebb, mintegy 315 hektáron rozst kívánnak termeszteni a zalai gazdák, de a vetéssel még várnak, a tritikálé közel 17 százalékát (a tervezett vetésterület 3530 hektár) viszont már elvetették. A tervek szerint mintegy 48 500 hektárnyi mezőgazdasági területen őszi vetésű növényeket termesztenek, a szükséges magágy-előkészítést több mint 22 ezer hektáron már elvégezték.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!