|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Pályázati projekt | Vizuális étlap nyerte a startup versenyt
PÁLYÁZATI PROJEKT
hackathon corvinus | budapest | thehub.hu | zmenü | pinterest stílusú nemzetközi ételrendelő paltform
Smartup: Vizuális étlap nyerte a startup versenyt
Országos | 2013-03-28 10:10 | Smartup
Az először megrendezett Hackathon Corvinus sok ötletet hozott ki az egyetemistákból. Újszerű üzleti koncepciókon dolgoztak két napig az új startup rendezvényen a diákok. A kezdeményezés országossá növekedett, a tervezett versenyekhez immár kilenc egyetem csatlakozott. A hazai startup világ utánpótlásának biztosítását célozta meg a Hackathon-in-a-Box, amely az egyetemeken kívánja megtalálni a jövő innovátorait. A nemzetközi modelleken alapuló két napos rendezvények a hallgatók számára szeretnének betekintést engedni a startupok színes világába. Az első rendezvényhez, Budapest egyik legújabb közösségi irodája a TheHub.hu adott stílusos helyszínt. A verseny első fázisában prezentált ötletek legjobbjait a jelenlevők szavazatai alapján kiválasztva, végül összesen hét csapat formálódott a jelenlevő programozókból, grafikusokból és ötletgazdákból. Ők dolgozhattak így közösen a második nap végén rendezett befektetői prezentációig az ötleteiken. A győztes ötlet végül a Zmenü nevű online ételrendelési szolgáltatás lett, amely az eddigi hagyományos lista alapú, unalmas és elavult rendszereket váltaná le egy látványos megoldással. A projekt egy Pinterest-stílusú nemzetközi ételrendelő platform, ahol az összes elérhető házhoz szállító konyha ételfotói között lehet böngészni, azokat különböző szempontok szerint rendezni és szűrni. Az ötletgazda tervei szerint az ételrendelés a szolgáltatásuk által válhat a közösség által is értékelhető, vizuális alapokra helyezett élménnyé. A győztes Londonban a Google Campuson a Founders Hive eseményén illetve a legpatinásabb hazai startup versenyen a Startup Undergroundon is bemutathatja projektjét. A zsűritől kiemelkedő értékelést kapott további két projekt közül a Blind Guide nagy szociális érzékenységű projektje a vakok és gyengén látók számára kínálna turisztikai és segítő szolgáltatásokat, a Smart Chef pedig a konyhai tevékenységeket, illetve a szakácskönyv használatot tenné interaktívvá. A Hackaton-in-a-Box szervezőit is meglepte az egyetemisták teljesítménye az egész évre tervezett versenysorozat első rendezvényén. A Corvinus Egyetemmel közösen szervezett rendezvényre jelentkezett 50 diák, tapasztalt startupperek és mentorok segítségével két napig, 7 eddig sosem látott projekten dolgozott. A versenysorozat következő állomása a BME Demola innovációs műhelyében megrendezésre kerülő esemény, amelyre még április 11-ig lehet jelentkezni a Hackathon.hu oldalon keresztül. A Hackathon ezután Miskolcra és Szegedre látogat felfedezni az ottani tehetségeket. Júniusban pedig Budapesten a Nemzeti Innovációs Hivatal által szervezett eseményen 10 egyetem, mintegy 100 hallgatója méri majd össze tehetségét. Ősszel a versenysorozat további 2 budapesti és 3 vidéki helyszínnel folytatódik, országszerte oktatva a leendő startup vállalkozókat. Az eseménysorozat támogatói között van a Nemzeti Innovációs Hivatal, a Corvinus Tőkealap, a Kairos Capital és a Ustream is.
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
|
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!
kutya | szilva | takarítás | táplálékkiegészítő | Prima Primissima | BMW | frissdiplomás | Mol-csoport | álláskeresés | visszajelzés | home office | E.ON | szülési szabadság | Mol | CIB Bank | vállalkozás | REGIO JÁTÉK | állásjelentkezés | marketing | ebédházhozszállító | Euromoney | Profession.hu | napelempark | mérnök
|
PARTNEREINK
|