SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Mezőgazdaság | Tavaly 10 százalékkal nőtt a tejágazat árbevétele


MTI: Tavaly 10 százalékkal nőtt a tejágazat árbevétele
Országos | 2012-04-25 | MTI



A múlt évben mintegy 10 százalékkal nőtt a tejágazat árbevétele az előző évhez képest, elérte a 200 milliárd forintot - mondta Lukács László, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója kedden az MTI-nek.

Az ügyvezető igazgató közölte: az árbevétel-emelkedés oka főként a nyerstej árának magas szintje volt, a múlt évben átlagosan 92-94 forint között alakult literenként. Az áremelkedési trend, amely még 2010-ben kezdődött, egész múlt évben, sőt ez év elején is tartott, az elmúlt hetekben azonban megtört, és a piacon jelenleg csökkenő tendencia érzékelhető.

A szakmaközi szervezet ezért az idei kvótaévre - amely ez év április 1-jétől jövő év március 31-ig tart - néhány forinttal kisebb alapár-előrejelzést adott, a szakemberek kilogrammonként 86 forintban állapították meg. Szerintük a tej ára ettől a mértéktől plusz-mínusz 2 forinttal térhet el átlagosan.

A terméktanács vezetése arra törekszik, hogy a következő években a szakmaközi szervezet érdemi piacszabályozó szerepet töltsön be. Feladatának tekinti, hogy hiteles piaci információkkal szolgáljon az ágazat szereplőinek, például ár-előrejelzéseket ad, valamint tisztességes piaci magatartásra szeretné ösztönözni - akár hatósági eszközökkel is - a belföldi tejpiaci szereplőket. Emellett a belföldi tej- és tejtermék-fogyasztást is ösztönözni fogja. Ennek jegyében az EU-ban kezdeményezik a magyar rögös túró uniós védelmét.

Lukács László elmondta: a múlt évben a tejfeldolgozók igen drága alapanyagárat voltak kénytelenek fizetni a termelőknek. A gyenge forint miatt azonban több alkalommal így is alapanyag-hiánnyal kellett megküzdeniük. A tejtermelők ugyanis - a kedvező piaci viszonyok miatt - közvetlenül a nyerstejet vitték ki az országból.

A múlt évben 1,3 milliárd liter tejet vásároltak fel a feldolgozók, és mintegy 300 millió liter nyerstej került külföldre, főként Ausztriába és Olaszországba. Így az éves 2 milliárd literes magyar tejkvóta kihasználása több mint 70 százalékos volt.

A tej terméktanács szeretné elérni, hogy a magyarországi belföldi fogyasztás, amely most évente 140 liter fejenként, a következő években 20-30 literrel emelkedjen - mondta az ügyvezető igazgató.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!