SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Támogatás | Kerékpározással segített az Accor a Vöröskeresztnek


Accor: Kerékpározással segített az Accor a Vöröskeresztnek
Országos | 2011-10-19 | Prominart Kommunikáció



Közel másfél millió forintot gyűjtött össze az Accor Csoport négy magyarországi munkatársa az Accor Rayon Bleu nemzetközi kerékpárversenyen való részvétellel.

A versenyzők amellett, hogy legyőztek 180 kilométert 3800 méter szintkülönbséggel az Alpok déli nyúlványán, 11 vállalati adományozót nyertek meg a budapesti Vöröskereszt támogatására.

A fővárosi Vöröskereszt a pénzbeli és természetbeni juttatásokat a Családok Átmeneti Otthonának fenntartására illetve véradásszervezésre fogja fordítani. "Nagy öröm számomra, hogy egy távoli országban két keréken is lehet segíteni fontos ügyeket, a magyar rászoruló családokat és a véradást" - nyilatkozta Kardos István, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének igazgatója. "Kiemelendőnek tartom, hogy sportemberek egy kemény versenyre való felkészülés mellett saját elhatározásukból gyűjtöttek adományokat önkéntes munkával."

Nem ez az első együttműködés az Accor Magyarország és a Magyar Vöröskereszt között. A szállodavállalat 2010-ben részt vett az árvizek utáni mentési munkálatokban, idén pedig pénzbeli támogatást és önkéntes munkát nyújtott a vöröskeresztes fenntartású csepeli Családok Átmeneti Otthonának felújítására. Az Accor felhívására olyan cégek ajánlották fel segítségüket, mint a Bonitás 2001 Bt., a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., a Tanít Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a HUBA Magyar Díszszövet- és Bútorgyár Kft., a Bau-Comp Kft., az EURO ONE Számítástechnikai Zrt., a Lux Stúdió Bt., a Hungária GKS Hotelvideo Kft., az In-Kal Security Kft., a Building Solutions Management Kft. és a Diversey Magyarország Kft.










TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!