SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Konferencia | Okos hálózatokkal a nagyobb energiahatékonyságért és a megújulók...


Greenpeace: Okos hálózatokkal a nagyobb energiahatékonyságért és a megújulókért
Budapest | 2011-03-10 | Greenpeace



A Greenpeace ma délelőtt egy konferencia keretein belül mutatta be a "Megújuló energia megállás nélkül - A klímaváltozás megfékezéséhez szükséges infrastruktúra" című új tanulmányát

A tanulmány fókuszában a smart gridek, azaz az okos hálózatok állnak.
Az okos hálózatok kialakítása azért fontos, mert a megújulók terjedésének egyik legnagyobb akadálya jelenleg a központosított, alapterheléssel működő erőművek köré épített infrastruktúra, amely nem képes a változó teljesítménnyel működő megújuló energiákat befogadni. A jelenlegi elavult hálózatok fokozatosan okos hálózattá való átalakításával tehetjük lehetővé, hogy a megújulók ne csak Nyugat-Európában, de itthon is nagymértékben rendszerbe építhetővé váljanak. Stoll Barbara, a Greenpeace kampányfelelőse és a tanulmány egyik szerzője elmondta: az okos hálózatok lényege, hogy számítógépes vezérléssel, nagy pontossággal irányítják oda az energiát ahol szükség van rá, azokról a területekről, ahol kisebb rá az igény. Az intelligens mérőrendszer pedig pontosabban árazza be az energiát, így a kereslet is jobban igazodik a kínálathoz. Amikor kevesebb áram áll rendelkezésre, akkor drágább, amikor több, akkor olcsóbb lesz az energia. Így "völgyidőszakokra" koncentrálva a nagy energiaigényű tevékenységeket a lakossági és ipari megtakarítások is jelentősek lehetnek. A smart grid rendszernek a mostani, piszkos energiákra épülő erőművek is haszonélvezői lesznek, mert a jelenlegi elavult hálózat energiavesztesége náluk is veszteségként jelentkezik.

A "klímabarát infrastruktúrát" most kell kiépítenünk. Ám nem kell mindent az alapoktól kezdenünk. Sem az "okos hálózatok", sem a "szuperhálózatok" (amelyek a nemzeti okos hálózatok összekapcsolódásával jönnek létre) nem teljesen új megoldások. A jelenlegi hálózatainkat fokozatosan, lépésről lépésre tovább tudjuk fejleszteni. Egy adott város meglévő hálózatát úgy lehet okos hálózattá alakítani, ha okosabb vezérléssel látjuk el. Stoll Barbara szerint sok esetben nincs szükség újabb kábelekre, elég egy számítógép alapú vezérlő technológia, amely lehetővé teszi, hogy a nem központosított energiatermelés összhangba kerüljön a helyi energiaszükségletekkel. Az így kialakított, megújulókra támaszkodó hálózat akkor is ellátja a funkcióját, ha éppen nem süt a nap vagy nem fúj a szél.
A konferencia előadói között a tanulmány szerzőin túl olyan szakértők szerepeltek, mint Takács Gábor (Környezetvédelmi Fejlesztési Igazgatóság, ZBR Pályázati Koordinációs Iroda), Grabner Péter, (Magyar Energia Hivatal), Kovács Péter (MAVIR), illetve Kádár Péter (PhD, Óbudai Egyetem, Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar, Villamosenergetikai Intézet igazgatója).











TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!