SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Oktatás | Vezetői mesterkurzus indul


Marketinginfo.hu: Vezetői mesterkurzus indul
Budapest | 2011-03-07 | Marketinginfo.hu



A képzés célja, hogy gyakorlati tapasztalatokon keresztül készítse fel a résztvevőket a sikeres vezetésre.

smert vezetők osztják meg tapasztalataikat a Mesterkurzusok új vezetői képzésén. A Vezetői mesterkurzus különböző szektorokból, különböző nagyságú és profilú szervezetekből hívott meg előadókat, hogy a saját gyakorlatukat mutassák be a résztvevők számára. A rendezvénysorozat célja, hogy a résztvevők a mesterkurzus elvégzését követően olyan vezetői technikákat birtokoljanak, amelyek más sikeres cégeknél már beváltak.

A képzés mesterei között helyet kapott többek között Bárdos András, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese, Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke, Drajkó László, a Microsoft ügyvezető igazgatója. Előadást tart a kurzus keretében Kozák Ákos, a GfK Hungária ügyvezető igazgatója, Dr. László Csaba volt pénzügyminiszter, Sugár András, a Westel és a T-Mobile korábbi vezérigazgatója, valamint Szabó György, a Sanoma Budapest vezérigazgatója.

A 2011. április-májusban sorra kerülő, hat alkalomból álló Vezetői mesterkurzus olyan témákkal foglakozik, mint a vezető a szervezet irányítójaként, a döntéshozatal és az emberek irányítása, az innováció és gazdálkodás és a vezető személyiségfejlesztése. A képzés olyan kérdésekre is keresi a választ, mint hogy Hogyan "lesz" a vezető és miként szerez információt a vezetéshez? és Megvásárolható-e a média jóindulata?

A Vezetői mesterkurzusról bővebb információ a képzés honlapján elérhető.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!