PÁLYÁZATOK | Az OTP nemzetközi programot indít startup cégeknek
Az OTP nemzetközi programot indít startup cégeknek
2017-11-03 11:47:00



o
Az OTP Bank a jövőben nagy hangsúlyt helyez a digitalizációra, ennek támogatására a bank a közeljövőben intenzív nemzetközi programot indít startupok, fintech vállalkozások számára - jelentette be Csányi Péter, az OTP Bank ügyvezető igazgatója a pénzintézet sajtóbeszélgetésén.

Az OTP számos hagyományos termék esetében egyre inkább átáll a digitális szolgáltatásokra, ennek keretében indították el az online személyi kölcsön terméket. Az idei év elejétől a bank által kihelyezett személyi hitelek 5 százalékát már online módon folyósították - tette hozzá.

A fiókokban bevezették a digitális aláírást - folytatatta. Ez az ügyfélnek előnyt jelent, mivel a jövőben az OTPdirekt fiókjában minden fontos, a banki ügyintézéshez szükséges dokumentumát egy helyen tárolhatja.

Csányi Péter kiemelte: az OTP létrehozott egy belső csoportot, amely az innovációs ötletek első értékelésében kap majd szerepet. Ehhez kapcsolódva a bank keresi az együttműködést a hazai és nemzetközi szintéren a startup vállalkozásokkal.

Kifejtette: ennek keretében két új platformot indítanak el a külső szolgáltatók felé. Az első egy akcelerátor program, a másik egy kockázati tőkeprogram lesz. Az akcelerátor programban az OTP partnere a Nestholma finn társaság lesz, ami jelzi, hogy a bank nem csak magyar, hanem nemzetközi startup cégekkel is kíván együttműködni.

A programra november 30-ig jelentkezhetnek a cégek, köztük a fintech megoldásokat kínáló startupok, a kiválasztott vállalkozásoknak egy 3 hónapos támogatói programban kell részt venniük jövő év február végétől.

Molnár András, az OTP kockázati tőkebefektetésekkel foglalkozó leányvállalatának, a Portfolionnak a vezérigazgatója kiemelte: a Portfolion ősszel létrehozta az OTP digitális kockázati tőkealapot, amely a fejlődőképes startup fintech vállalkozásokat kockázati tőkebefektetésekkel segíti. A digitális alap a régióban keres ígéretes ötleteket, egy-egy startup céget kezdetben 100 ezer euró és 1 millió euró közötti befektetéssel támogat majd - mondta a vezérigazgató.