PÁLYÁZATOK | 10. Fenntarthatósági nap Telekom pályázat
10. Fenntarthatósági nap Telekom pályázat
2017-08-24 16:03:00



Telekom
A Magyar Telekom kreatív pályázatot hirdet a 10. Fenntarthatósági Naphoz kapcsolódóan.

Szeptember 15-ig három kategóriában várja azokat a pályaműveket, amelyek filmben, zenében/slamben, vagy bármely kreatív módon irányt mutatnak az áramlásban.

A Telekom 2017. szeptember 30-án tizedik alkalommal rendezi meg a Fenntarthatósági Napot az Akvárium Klubban. Az idei fesztiválkonferencia központi témája a FLOW. A flow-élmény az elme működésének olyan állapota, amelynek során az ember örömmel töltődik fel, kiteljesedett élményként éli meg, amit éppen csinál. A Fenntarthatósági Nap négy szekcióbeszélgetésében a fenntarthatóság pillérei mentén, szakértők járják körül a környezetben végbemenő áramlásokat, a társadalmunkra ható és azt meghatározó folyamatokat, a gazdaságot szervező pénzáramlást, míg a plusz 1 szekcióban az egyén kerül a középpontban és a testi-lelki folyamatok tükrében vizsgálják majd a FLOW-élményt. A téma kapcsán kiírt pályázat olyan kérdésekre keresi a választ, mint "Kit, vagy mit követünk?", "Ha követünk, akkor haladunk is?", illetve, hogy "Mi megyünk az árral, vagy az ár jön-e velünk?".

A pályázók három kategória közül választhatnak:
 
  • Film: melyhez 1-3 perces kisfilmeket küldhetnek,
  • Zene: melyben egy dallal, slammel lehet részt venni,
  • Kreatív: melybe festeni, rajzolni, fotózni, vagy akár flashmobot szervezni hívják az érdeklődőket.


Kategóriánként maximum 3 pályamű küldhető be.

A beérkezett pályázatokat négytagú szakmai zsűri értékeli, amelynek tagjai: Pásztor Anna énekesnő, színész, táncművész, Rohonyi Gábor rendező, Szegedi Csaba kolorista, a MOME tanára, Szomolányi Katalin, a Magyar Telekom fenntarthatósági központ vezetője.

A szakmai zsűri döntése alapján egy-egy kategóriában 3 díj kerül kiosztásra. A legértékesebb díjak között szerepel 2 fő részére belépőjegy és repülőjegy a 2017-es Velencei Képzőművészeti Biennáléra (ARTE Biennale), illetve a 2018-ban megrendezésre kerülő Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválra (IFFR), míg a zene/slam kategória első helyezettje 200.000 forint értékű hangszervásárlási utalványt vehet majd át. A rendezvényen bemutatott alkotások közül a látogatók döntik el szavazataikkal, hogy ki nyerje el a 10. Fenntarthatósági Nap közönségdíját, ami egy Samsung Gear S3 okosóra.